A KÖZÉPKOR A LEGJOBB KOR
Na, nem a történelemben…
2008-07-28, 13:08:29Olyan sokszor írjátok, hogy fiatalabb korotokban másképp képzeltétek el a jövőtöket, hogy annyi álmotok volt, amiből végül semmi sem valósult meg, hogy úgy döntöttem, ezúttal lelket öntök a 40+ ba.

Tudtátok például, hogy az átlagember alkotóképességének a maximumát 40 és 60 éves kora között éri el? Napoleon Hill a Gondolkozz és gazdagodj! című könyvében részletesen kitér a negyven utáni gyümölcsöző évekre, természetesen bizonyítékokkal alátámasztva. „Ez bátorításként hathat azokra, akik negyven előtt még nem futottak be, és azokra, akik elérve a negyvenet, félelemmel néznek az öregkor közeledésére.”
Ezentúl az éveid helyett számolgasd inkább a terveidet, és felejtsd el a kisnyugdíjas gondolkodást! Kit érdekel, hogy a szülinapi tortád nem látszik a rengeteg gyertyától, amikor az egész világot képes vagy elvinni a válladon!
A saját környezetemben is sokszor tapasztalom, hogy 40 éves kor után (főleg a nők), elkezdenek látványosan „haldokolni”, úgy viselkedni, mintha minimum 80 évesek lennének, akik hamarosan ápolásra szorulnak, és legfőbb céljuk, hogy rácsatlakozzanak a méreg(!)drága gyógyszervezetékre.
70 éves korod előtt az „öreg” szót ki se ejtsd a szádon! Utána is csak akkor, ha az apádról beszélsz. Nincs okod arra, hogy 40 után a hanyatlás és a leépülés jeleit fedezd fel magadon, hacsak nem irányul erre minden gondolatod.
A férfiaknak csak attól kellene tartaniuk, hogy nem győzik majd lekaparni magukról az őszülő halántéktól begerjedő hölgyeket. A nők pedig 40 után – ki ne tudná – felérnek két 20 évessel az ágyban!
40 és 60 között minden téren csúcséveidet élheted, ha elhiszed nekem, hogy ez csakis a hozzáállásodon (a gondolataidon és az érzéseiden) múlik. Ebben a témában azt szoktam javasolni, hogy így nyáreste menjetek ki Pesten a Vörösmarty térre vagy a Duna-partra, és nézzétek meg, hogyan „buliznak” a veletek egykorú külföldiek. Csak azt ne mondd, hogy pénz kérdése jól érezni magad a barátaiddal egy kávéház teraszán!
De engem például a mediterrán országok is lenyűgöznek, ahol nemcsak a fiatalok járnak el éjszakánként táncolni, hanem a jóval idősebb korosztály is, gyakorlatilag mindenki, aki tud még járni. Vacsora után csinosan (és színesen!) felöltöznek, aztán indulnak mulatni.
Én pontosan így képzelem el öreg estéimet: viszem jó nagy tálban a pastá-t, bevacsorázunk, iszunk egy pohár jó bort, aztán az uram elvisz valami jó kis helyre megpörgetni.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
EGÉSZSÉG
KÖZÉPKOR
SIKER
- NEKEM AZ A SIKER, HA NEM JÖSSZ TÖBBÉ
- HA TENNI AKARSZ, MINDENKI A SEGÍTŐD LESZ
- AZ IGAZI KATY PERRY SZTORI
- AZ IDŐ SIKER
- 2009 TOP 5 BLOGBEJEGYZÉSEI
- PÁLYAVÁLASZTÁS
- LEGJOBBNAK LENNI A LEGROSSZABBAK KÖZÖTT, VAGY LEGROSSZABBNAK LENNI A LEGJOBBAK KÖZÖTT?
- MI A LEGNAGYOBB HIBA, AMIT ELKÖVETHETSZ AZ ÉLETEDBEN?
- NINCS AKARATERŐD???
- MÉLYBŐL A MAGASBA
- MI AZ, AMI NINCS MINDENKIBEN?
- NINCS IDŐD MAGADRA?
- ONLINE NLP CÉLKITŰZŐ TANFOLYAM
- TÁLENTUMOK TENGEREN INNEN ÉS TÚL
- A SZTÁRSÁG NEM HIVATÁSFÜGGŐ
- HOGYAN LÉGY HIVATÁSOD LEGJOBBJA?
- „ORSZÁGODNAK SZÜKSÉGE VAN RÁD”
- HA ELKEZDTED, CSINÁLD VÉGIG!
- TOP 10 VIDEÓ A SIKERÉRT
- SZOKÁSAID RABJA VAGY?
- TISZTÁBAN VAGY AZ ADOTTSÁGAIDDAL ÉS A KÉPESSÉGEIDDEL?
- A TITKOS MILLIOMOS
- JÓL ÉRZED MAGAD A MUNKAHELYEDEN?
- ENGEDJ EL MINDENT!
- FELADNI? SOHA!
- A JÖVŐRE KONCENTRÁLJ!
- JOE VITALE A PRODUKTIVITÁSRÓL
- JOHN ASSARAF A SIKERRŐL
- NE VERSENGJ! ALKOSS!
- MI A VALÓDI HIVATÁSOD?
- MIT AKARSZ VALÓJÁBAN?
Kommentek
Nekem "fiatalabb" koromban nem voltak álmaim. Most tanultam meg az utóbbi egy évben, hogy merjek álmodozni. Én nem soká negyven éves leszek, és tudom, hogy most kezdtem elindulni a sikerhez vezető ösvényen. Én egyébként nem szégyellem a koromat, sőt büszke vagyok rá. Rendszeresen eljárok edzeni az egészségem valamint az alakom miatt is. Az igazság az, hogy most kezdem igazán vonzó nőnek érezni magam a 40-hez közeledve. Most érzem azt, hogy nő vagyok.
Jó írás, nekem is tetszik. :)
Azt mondják, egy hastáncosnő 40 éves kora körül lesz igazán jó. Persze szép a tánc akkor is, ha fiatalabb járja, de egészen más érzés, más energia egy 40 körüli nő tánca. :)
Érdekes módon engem egyáltalán nem foglalkoztat a korom. Ha valaki nagyon kérdezi, akkor azt szoktam mondani, hogy 20 múltam. Azt meg találja ki, hogy hányszor? :D
Igen! ez az! így KELL éreznünk magunkat!!!én 57 éves vagyok,de nem érzem a kort!sőt!Tényleg tanulhatunk a déálszaki népektől,mert mi a párommal is láttuk, hogy hogyan öltöznek ki esténként,és hogyan TÁNCOLNAK!!Annyira finom érzés volt látni,hogy összetartoznak,és összesimulnak,és egy ritmusra mozognak finom eleganciával,és kellemes zenére....Isteni voltak azok az esték....itt is valahogy el kéne csak kezdenünk,és bizony vinni azt a pastát,és ha csak kávézni,ha csak kicsit borozgatni,de együtt lenni,és örülni az életnek!!Először is önmagunkban rendet rakni,éreznünk az egészséget és az EGÉSZ-séget,vagyis hogy egész emberek vagyunk,és itt vagyunk,és még sokáig tesszük a dolgunk VIDÁMAN!
hajrá!!!!
Ennek igazán örülök, mert ez azt jelenti, én nem tartozom az átlagba! 45 leszek ősszel, de csak max 20-nak érzem magam, és nagyon örülök minden pillanatnak az életben! Na jó, van, amikor nem, de ezt úgy tudnám megfogalmaznai, hogy amíg a vonzás törvényének tudatos alkalmazása előtt 365 napból 340 rossz napom volt, addig most pont fordítva! Azért nem rossz arány, nem igaz?
Olyan szép az élet! Főleg, mióta tudjuk, MINDEN ÉRTÜNK TÖRTÉNIK A VILÁGEGYETEMBEN ÉS NEM ELLENÜNK!
Ja, és valóban igaz! Mióta betöltöttem a 40-et, kreatívabb vagyok, mint valaha! Hát nem ISTENI?
Még nem vagyok negyven, sőt mind külsőleg, mind életérzésben letagadhatok min. 8 évet a koromból. 36 évesen úgy érzem, csak most néhány éve nyílt ki a világ számomra. És még mennyi lehetőség van előttem!
Bizony eszembe jut, a jelenlegi "tudásommal" lettem volna megáldva 10-15 éve, a világot fordíthattam volna ki a sarkából. :D
De soha nem késő!!! Mert minden mindig lehetséges!
Pl. a napokban olyan álmom válik valóra, ami nem sok korombeli nőnek jut eszébe. :D
Amikor megkérdezik a korom, visszakérdezek, hogy
papírforma szerint, vagy ténylegesen!
Ezzel tényleg lelket öntöttél belém:)
Nekem teljesen hullámzó, hogy mikor vagyok képes elfogadni a koromat és mikor nem. Fiatal lányok társaságában nagyon nehéz felszabadultan nőnek lenni. Nem foglalkozni azzal, hogy a bőrünk már nem olyan rugalmas, az arcunk már nem olyan selymes, mint az övék. Főleg így nyáron van miatta komplexusom. Persze csak néha.
Köszönöm a jó cikket Neked!
52 vagyok. Hetente 3-4-szer eljárok sportolni (női torna, futás, úszás). A párommal már több, mint egy éve beiratkoztunk egy tánciskolába, fantasztikus élményeket gyűjtöttünk. Egyébként pedig minden hónap 2. péntekjén eljárunk rock-and-roll partyra, a Csilibe. A tánc mindenre jó: önbizalmat ad, kiváló hangulatjavító, "csapatépítő", boldogságforrás, zsírégető, stb. Nem vagyunk profik, de imádunk táncolni. És imádjuk egymást! Csodás életem van, pedig csak most kezdek a Vonzás törvényével ismerkedni. A legeslegjobbat mindannyiótoknak!
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








