A VÁLÁS NEM KUDARC
2009-07-22, 18:22:08Emlékszem, hogy általánosban mindig számba vették az elvált szülők gyerekeit. Felállították őket osztályfőnöki órán, hogy borzasztóan érezzék magukat, amíg az adminisztráció zajlik. A magam részéről már akkor sem értettem, miért szégyen a válás.

A férjemnek is azt mondtam az esküvőnk napján, hogy az „örökké” nálam azt jelenti „addig, amíg jó együtt”. Egy perccel se tovább. Ő legalább ilyen rugalmasan kezeli az idő végtelenségét, így mindketten tudjuk, hogy mindennap tennünk kell valamit kettőnkért.
Az igaz, hogy minden eljegyzés egy „stipi-stopi”, a házasságkötés mégsem jelentheti azt, hogy „Oké, pipa, megszereztem egy életre.”
Amikor az ember házasodik, az aktuális érzelmei és gondolatai alapján dönt, nyilván úgy, ahogy akkor a legjobb neki. Aztán elkezdődik a közös élet, amiben mindenkinek megvan a saját valósága, benne a saját tapasztalatokkal, az ezekből kialakult meggyőződésekkel, és persze vágyakkal. Eget rengető ostobaság minden egyes kimondott "Igen!" után azt várni, hogy a két lélek ugyanolyan tempóban fejlődjön, és ugyanarra tartson, míg a világ, világ, s még azután is.
Ha két ember másképp tervezi a jövőt, ne maradjon együtt, mert egyikük álma sem válik valóra. Ha két ember már nem szereti egymást, ne maradjon együtt, mert egyikük sem lesz boldog, miközben minden lélek alapvető feladata, hogy kövesse a szívét.
A gyerekek fogadják a rezgéseket, ezért bármennyire is mondják nekik mosolyogva, hogy „apa és anya szeretik egymást”, éppen az ellenkezőjét érzik. A külvilágot persze becsaphatod, de miért jó az neked? Miért jó az neked, ha azt hazudod, hogy minden oké, miközben boldogtalan vagy. Senki kedvéért ne maradj benne egy rosszul működő kapcsolatban!
A válás nem kudarc. Az a kudarc, a saját személyes kudarcod, amit senkire sem kenhetsz rá, ha mindenféle okokra hivatkozva leéled az életedet egy boldogtalan párkapcsolatban.
Minden szerelemnek és minden házasságnak van értelme. Mindegyik a boldogságod kereséséről szól, amiért a földre érkeztél. Minden egyes kapcsolatoddal pontosítod, erősíted a vágyadat, azt a végső nagy beteljesülést, amit megélni kívántál ebben az életedben.
Igen, léteznek emberek, akik az első szerelmükkel valódi boldogságban élnek, amíg meg nem halnak. (Ők az élet más területein fejlődnek.) Semmivel sem vagy kevesebb náluk azért, mert elválsz, vagy ismét szakítasz.
Viszont van valami, amit mindenképpen tarts be, ha kilépsz az ajtón: ne indokolgasd a többi embernek, miért döntöttél így. Ha nem tudod lezárni magadban a kapcsolatot, ha állandóan az exeddel kapcsolatos sérelmeidet és fájdalmadat sorolgatod, ugyanolyan társat kapsz az égtől, mint amilyen ő volt, aztán megint sorolgathatod a csalódásos történeteket, amik ismét ugyanolyan férjeket és ugyanolyan anyósokat, ugyanolyan élethelyzeteket eredményeznek.
Megkönnyebbülést okozó gondolatokkal tornázd fel magad az érzelmi skála tetejére, s ott mondd ki őszintén, hogy szereted magadat és szeretettel gondolsz egykori társadra is. Ha így teszel, biztos lehetsz benne, hogy hamarosan újra szerelmes leszel.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
KAPCSOLATOK
- A TISZTA „ÉNBIZALOM”
- JÁRTÁL MÁR LAKATLAN SZIGETEN?
- MEG LEHET EZT BOCSÁTANI?
- HOGYAN LÉGY HIVATÁSOD LEGJOBBJA?
- FÉRJ EL VALAHOGY EZEN A BOLYGÓN!
- NÉZZ MAGADRA FELÜLRŐL!
- TANULJ MEG ELFOGADNI!
- A MEGENGEDÉS MŰVÉSZETE
- KAPCSOLATOK ÉS MEGÁLLAPODÁSOK
- NEM KELL MINDIG FONTOSKODNI
- SZÁNJ IDŐT A FONTOS KAPCSOLATOKRA!
- A MÚLTAT NEM KELL FELDOLGOZNI
- BOCSÁSS MEG MINDENKINEK!
- SZERELEM, SZERELEM…
SZERELEM
Kommentek
Elgondolkodtató, amit írtál.
Ettől függetlenül én azon az állásponton vagyok, hogy a kapcsolatért dolgozni kell. Szükséges hozzá két elkötelezett ember. Elkötelezett azért, hogy a kapcsolatot ápolja. Mert ha nem ápolják a kapcsolatot, tényleg könnyen kihúny a fény, elmúlik a harmónia. Ez úgy működik, mint azoknál a leépülés, akik nem tornáztatják a testüket és az elméjüket. Fontos, hogy a szívük ebbe az irányba (is) vigye őket. És néha meg kell nézni, hogy ha a szív más irányba visz, netán folyamatosan változik a vonzás iránya, mint egy vad csikónak, annak mi az oka. Mert lehet hogy nem a kapcsolatban van a probléma, hanem valamilyen szenvedést okozó mumussal állunk szemben.
A válás lehet a könnyebb út. Nem biztos, hogy azt kell választani. Csak akkor, ha már tényleg nincs dolga egymással a párnak.
Boldog párkapcsolatot kívánok mindenkinek,
Szalkai Titi
www.lelekapolas.hu
Én nem írtam olyat, hogy egy kapcsolatért nem kell dolgozni.
"mindketten tudjuk, hogy mindennap tennünk kell valamit kettőnkért." Amikor azt mondom, hogy két ember addig maradjon együtt, amíg jó együtt, az nem azt jelenti, hogy addig, amíg az élet habos oldalát élik.
A válás sohasem könnyebb út. Ezt tudják azok, akik már váltak. Elsősorban azért, mert akitől elválsz, továbbra is az életed része marad valamilyen formában. Ha máshol nem, hát a lelkedben.
Ezúttal azokhoz írtam, akik már elváltak, és ettől szenvednek, nem találják a helyüket, bűntudatuk van emiatt, illetve azokhoz, akik menthetetlennek érzik a kapcsolatukat, vagy boldogtalanok, magányosok a kapcsolatukban, mégis benne maradnak.
Minden kapcsolatnak, de minden elválásnak van értelme. Mikor éreztem, hogy nekem ez a kapcsolat már nem jó, akkor azt mondtam itt a vége. A kapcsolat eddig szólt és nem tovább. Megtanultam belőle, amit meg kellett tanulnom. Mehetek tovább. Sose haragudtam, hogy miatta vagy miattam lett vége, nem, én akartam így. Az egyedüllétnek is megvan a maga feladata. Nem vagyok magányos, de szívesen élek egyedül. Jól érzem így magam. Megvan benne az a szabadság, amire vágytam. Megkaptam. Most erre van szükségem. Köszönöm.
Szia Vera!
Én csak tanácsot szeretnék kérni. Nemrég lett vége egy hosszabb kapcsolatomnak, és egyszerűen nem tudok tovább lépni, lezárni a dolgokat.Sokat hibáztam, nem értékeltem úgy ahogy megérdemelte.Tudom,hogy végleg vége, de nem tudom lezárni, mindenért magamat hibáztatom. Hogy lépjek túl rajta?
Előre is köszönöm a válaszodat!
Az érzelmek megdöbbentő ereje című könyvben (megtalálod a SHOP-ban) Abraham egy teljes fejezetet szentel a témának. "16. példa: Válófélben vagyok, és nem találom a helyem"
Az egész könyv elolvasását javaslom mindenkinek, függetlenül attól, hogy a fejezetek címei alapján szükségesnek érzi-e.
Most ebből idézek egy részletet: "Ha valaki kisétál az ajtón, fogd fel úgy, hogy ő mindössze egy személy, aki kisétált az ajtón. Ez nem álmaid, teremtésed vagy az életed végét jelenti. Csak egy újabb tapasztalat, amelynek révén még világosabban látod, hogy mit kívánsz, és mit nem. Ez egy újabb lehetőség,hogy Rezgéseid Feltételes Jegyzékét olyannak teremtsd meg, amely még inkább kedvedre való."
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








