A VALÓRA VÁLT ÁLOM ÉS A BOLDOGSÁG GYAKRAN KÉT KÜLÖNBÖZŐ DOLOG
2010-11-25, 14:44:31Aki ismer, tudja, hogy nagyon szeretek sütni-főzni, mindig is önállóan mozogtam a konyhában, anyám már 7 éves korom környékén rám merte bízni a vasárnapi ebédet. Összeszámolni sem tudom, hogy életem során hányszor fogadtam vacsoravendégeket, hányszor készítettem – csak úgy – különböző rendezvényekre ételeket. Ezzel természetesen együtt jár, hogy imádok enni, és minden olyan könyvet, magazint, honlapot, blogot, tévéműsort, filmet… magamévá tenni, aminek egy aprócska köze is van a gasztronómiához.
Angliába költözésünk után nagyon hamar feltört bennem a vágy, hogy megismerjem a londoni éttermeket, amire nem is olyan régen egy nagyszerű feladat formájában lehetőséget is kaptam. A munkaköri leírást most nem részletezem, mert egészen máshová szeretnék kilyukadni, de lényeg a lényeg: a számla kifizetéséért cserébe írok az élményeimről és tapasztalataimról.
Az alaphelyzet az, hogy minden ételt szeretek és egy sarki sültkolbászos is le tud venni a lábamról, szóval meglehetősen nehezemre esik, ha hiányosságokat kell észrevennem egy jóval elitebb közegben. Nagyobb drámára semmilyen étteremben nem emlékszem, nem vagyok az a „visszaküldöm az ételt” vagy „nem fizetek, mert…” típus. Igazából mindig élvezem, ha étteremben eszünk, mindig valami újat kóstolok meg, és nem zavar, ha hibáznak azok, akiknek levegőt venni sincs idejük.
De ez a munka most másféle szemléletmódot kíván, el kell vonatkoztatni attól, hogy nekem milyenek az igényeim, a tényekkel kell operálni, és ez nagyon tanulságos számomra.
Először is, ha az ember elkezd hibát keresni, talál is. Ha pedig megtalálta a hibát, már az étel sem esik olyan jól, akármekkora színjáték is van körülötte. A hibakereső gondolkodás újabb és újabb hibákat tol a képedbe, amitől egyre elégedetlenebb vagy.
Ugyancsak érdekes, hogyan módosul szinte pillanatok alatt a vágy, ha a megélt tapasztalatok nem nyújtanak akkora élményt, mint amekkorára számítunk. Egy flancos helyen két főre 180 fontos ebédet (kb. 58 ezer forint), amit 18 fontból lazán ki tudnék hozni, már eleve fenntartásokkal fogadok, és akkor még „viselkedni” is kell. Végighallgatni a porondmestert, hogy melyik fogás miből és hogyan készült, hogy Riska itt legel hátul a zöldben, hogy a bor melyik világhírű pincészetből való, hogy a zamatos, az íncsiklandozó, a mindenféle egyéb gigajelzővel ellátott étel váljék egészségünkre… Hogy egy ebéd alatt harmincszor kelljen megköszönnöm valamit, hogy átlátszó marketing blablával tömjenek pusztán azért, hogy kevésbé fájjon kicsengetni az irreális összeget. Vajon akarnám én ezt a saját pénzemből? Megérne nekem ennyit a köret/körítés?
Te hogy állsz a pénzért megvásárolható jó érzéssel? Valódiak? Mindaz amid van, amiért rendszeresen pénzt fizetsz, hozzá tudott járulni olyan mértékben a boldogságodhoz, ahogyan akkor hitted, amikor vágytál rá?
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
- MI EZ A TWITTER PROFILOK?
- UFO-K, MFL-EK ÉS EGYEBEK…
- MEG LEHET EZT BOCSÁTANI?
- KICSI VERA, NAGY STADION
- TE IS VOLTÁL FIATAL
- NEM KELL MINDIG FONTOSKODNI
- A HARAG ROSSZ TANÁCSADÓ, DE JÓ SOFŐR
- MICSODA KÖZHELY EZ A HELY!
- NINCS MITŐL FÉLNED!
- NÁLAD HOGY MŰKÖDIK?
- GYAKORLATI PÉLDA A VONZÁS TÖRVÉNYE MŰKÖDÉSÉRE
- ÉLTÉL MA?
- AZ ÉN TITKOM
- ERŐSÍTSD AZ ÖNBIZALMAD!
- AZ ÁLMOK VÁLASZOLNAK
- A VONZÁS TÖRVÉNYE NEM HÓKUSZ-PÓKUSZ
Nagyszerű kérdések a végén! Azt mondom, hogy van pénzért megvásárolható jó érzés! Hiszek a közvetlen és közvetett dolgokban is, ez utóbbi a gyakoribb. Ez alatt azt értem, hogy nagyszerű dolog, ha megengedhetem magamnak, hogy megvegyem a fiamnak, vagy a feleségemnek azt, amire vágyik. Átlagos dolgokról van szó, a fiam a játékoknak örül, a feleségem a ruciknak, virágnak, illatszereknek. Na az számomra pénzen vett öröm, amikor a boldogságukat látom.
A kérdés másik oldala is rendben van, mert nekem is okozott már csalódást, amikor megvehettem azt, amire vágyom, és valóban volt olyan, amikor csak pislogtam, hogy “ennyi?” De ez igen ritka ám! Jellemzően tudom, hogy mire vágyom, és azt is, hogy az mit nyújt nekem. Nem túl sok ilyen van.
De ha nagyon belenézek, tudnék magamnak folyamatosan pénzen venni boldogságot, amik közül az egyik a benzin, egy tűzpiros CBR 600-as motorba. Most még nem a benzinen van a hangsúly, hanem a motoron. J
Volna tippem még, ha mondjuk rendszeresen elmehetnék a családommal kikapcsolódni egy-egy hétvégén.
Tulajdonképpen a fenti kérdéseknél csupán a társadalmi státusz kérdése az egész. Igen, van, aki unja a puccos éttermeket, bárokat, party-kat. Egy bizonyos életszínvonal elérése után már nem is annyira izgi a medencés ház, a luxus, meg ami azzal jár. Ott már inkább a megszerzett javak fenntartása (üzemeltetése, rezsije) a feladat.
No de ez engem egyelőre nem nyomaszt, mert örülök, hogy a lakásbérletre megvan minden hónapban a pénz. Valahol hallottam (vagy olvastam) azt a nagyszerű beszólást, hogy:
“Engem nem izgat a pénz! Engem nyugtat!”
:)))))
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








