A VALÓRA VÁLT ÁLOM ÉS A BOLDOGSÁG GYAKRAN KÉT KÜLÖNBÖZŐ DOLOG

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2010-11-25, 14:44:31

Aki ismer, tudja, hogy nagyon szeretek sütni-főzni, mindig is önállóan mozogtam a konyhában, anyám már 7 éves korom környékén rám merte bízni a vasárnapi ebédet. Összeszámolni sem tudom, hogy életem során hányszor fogadtam vacsoravendégeket, hányszor készítettem – csak úgy – különböző rendezvényekre ételeket. Ezzel természetesen együtt jár, hogy imádok enni, és minden olyan könyvet, magazint, honlapot, blogot, tévéműsort, filmet… magamévá tenni, aminek egy aprócska köze is van a gasztronómiához.

Angliába költözésünk után nagyon hamar feltört bennem a vágy, hogy megismerjem a londoni éttermeket, amire nem is olyan régen egy nagyszerű feladat formájában lehetőséget is kaptam. A munkaköri leírást most nem részletezem, mert egészen máshová szeretnék kilyukadni, de lényeg a lényeg: a számla kifizetéséért cserébe írok az élményeimről és tapasztalataimról.

Az alaphelyzet az, hogy minden ételt szeretek és egy sarki sültkolbászos is le tud venni a lábamról, szóval meglehetősen nehezemre esik, ha hiányosságokat kell észrevennem egy jóval elitebb közegben. Nagyobb drámára semmilyen étteremben nem emlékszem, nem vagyok az a „visszaküldöm az ételt” vagy „nem fizetek, mert…” típus. Igazából mindig élvezem, ha étteremben eszünk, mindig valami újat kóstolok meg, és nem zavar, ha hibáznak azok, akiknek levegőt venni sincs idejük.

De ez a munka most másféle szemléletmódot kíván, el kell vonatkoztatni attól, hogy nekem milyenek az igényeim, a tényekkel kell operálni, és ez nagyon tanulságos számomra.

Először is, ha az ember elkezd hibát keresni, talál is. Ha pedig megtalálta a hibát, már az étel sem esik olyan jól, akármekkora színjáték is van körülötte. A hibakereső gondolkodás újabb és újabb hibákat tol a képedbe, amitől egyre elégedetlenebb vagy.

Ugyancsak érdekes, hogyan módosul szinte pillanatok alatt a vágy, ha a megélt tapasztalatok nem nyújtanak akkora élményt, mint amekkorára számítunk. Egy flancos helyen két főre 180 fontos ebédet (kb. 58 ezer forint), amit 18 fontból lazán ki tudnék hozni, már eleve fenntartásokkal fogadok, és akkor még „viselkedni” is kell. Végighallgatni a porondmestert, hogy melyik fogás miből és hogyan készült, hogy Riska itt legel hátul a zöldben, hogy a bor melyik világhírű pincészetből való, hogy a zamatos, az íncsiklandozó, a mindenféle egyéb gigajelzővel ellátott étel váljék egészségünkre… Hogy egy ebéd alatt harmincszor kelljen megköszönnöm valamit, hogy átlátszó marketing blablával tömjenek pusztán azért, hogy kevésbé fájjon kicsengetni az irreális összeget. Vajon akarnám én ezt a saját pénzemből? Megérne nekem ennyit a köret/körítés?

Te hogy állsz a pénzért megvásárolható jó érzéssel? Valódiak? Mindaz amid van, amiért rendszeresen pénzt fizetsz, hozzá tudott járulni olyan mértékben a boldogságodhoz, ahogyan akkor hitted, amikor vágytál rá?








Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.