GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

ABRAHAM A MELEGEK JOGAIRÓL

„Senkinek sem kell azzá lennie, ami én vagyok, azért, hogy a létezésemet igazolja.”

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2009-01-07, 03:50:46

Van egy nagyon kedves barátnőm, aki hosszú évek óta él a szerelmével, egy lánnyal, anélkül, hogy a családjukból bárki is tudna róla. Tudom, hogy nincs egyedül ezzel a helyzettel, ezért választottam mára ezt a videót, ami egyébként nagy kedvencem a végén található beszéd miatt. Azok is olvassák el, akiket nem érint a téma.

Kiegészítésként annyit, hogy Az érzelmek megdöbbentő ereje című könyvükben is beszél Abraham a homoszexualitásról. Ott "A fiunk a saját neméhez vonzódik" címmel olvashatók a szülőkhöz szóló gondolatok, illetve a válasz, miért is akar valaki melegnek születni. "Nem fizikai nézőpontodból nem jelentetted ki pontosan ezekkel a szavakkal, hogy szeretnél fizikai testbe költözni és meleg lenni, ám igen határozott szándékod volt, hogy olyan helyzetbe kerülj ebben a fizikai környezetben, amelytől nem lehet eltántorítani… Az volt a szándékod, hogy ebbe a testbe születve olyan módon legyél más, amit ők nem értenek meg, aminek a megváltoztatását elvárják tőled, de amin te nem tudsz változtatni."




A VIDEÓ FORDÍTÁSA:

- Hello. 22 évvel ezelőtt találkoztam az igazi lelki társammal, és azóta is boldogan élünk együtt. A karrierem nagyszerűen alakult. De sajnos – mivel mindketten nők vagyunk – a közé a 22 millió amerikai közé tartozunk, akik nem házasodhatnak össze. Szeretném tudni, hogy Abrahamnak mi az álláspontja azzal a rengeteg erőfeszítéssel kapcsolatban, amit azért teszünk, hogy ez az ország végre hivatalosan is törvényesnek ismerje el a kapcsolatunkat... amikor a Pápa arról tart kampányt, hogy a mi kapcsolataink rendezetlenek, és amikor az Egyesült Államok 34 állama úgy módosította az alkotmányát, hogy az egyszer és mindenkorra megtiltja a melegek házasságának törvényes elismerését. Annyira fáj ez nekem, annyira bántja a szívemet, a lelkemet, hogy az emberek ennyire rossznak tartanak minket. És hát ijesztő is azzal a gondolattal belépni egy terembe, hogy (a mindenségit neki) az emberek 60%-a minden államban úgy vélekedik, és arra szavazott, hogy én erkölcstelen vagyok.

- Egymást sem kedvelik jobban. (nevetés és taps a közönség körében) Nos, mindenekelőtt azt szeretnénk mondani neked (miután kikérted a véleményünket), hogy amit bárki más gondol rólad és az életedről, az teljesen lényegtelen. Egy pillanatig sem hiszünk abban, hogy neked az ő jóváhagyásukra van szükséged ahhoz, hogy tudd, kit szeretsz. Egyébként is, milyen jelentősége lehet egy ostoba papírdarabnak? Miért fontos egy papír?

- De igenis nagyon fontos, és értékelem azt, hogy felismered, hogy itt nem csak arról van szó, hogy próbálom a saját elképzeléseimet támogatni…

- Miért… miért olyan fontos?

- Azért fontos, mert a törvények ebben az országban a házasságok hosszú távú, egészséges működését támogatják... a társadalombiztosítás, a végrendelkezési jogok... minden a házasságokat támogatja… az állam megadóztatja a párokat, amikor haláleset történik… holott a házaspároknak nem kell ilyenkor adózni... őket nem adóztatják meg, de minket igen...

- De… de várj egy kicsit, várj egy pillanatot! Tehát mindenki amiatt aggódik itt, hogy a kormány mit ad, vagy mit nem ad nekik. De ezzel csak a saját bőségforgatagukat szűkítik be, és a kormányt és annak a cselekedeteit kifogásként, mentségként használják fel arra, hogy saját gazdagságukat leblokkolják. Nem voltál itt ma, amikor egész nap arról beszéltünk, hogy ahogy éled az életed, aszerint teremted meg a saját spirituális bankszámládat?

- Igen, igen.

- És nem hallottad, amint újra és újra kihangsúlyoztuk azt, hogy ehhez a kormányodnak vagy a társadalombiztosításnak semmi köze sincs? (nevetés és taps)

- Igen...

- Láttad a bőség hatalmas hullámát, amint feléd árad, és felismerted azt, hogy a hivatalos szervek ebből mindössze nyomorúságos alamizsnát nyújtanak feléd?

- Igen… igen.

- Nevetséges alamizsna! Semmi köze ahhoz a bőséghez, ami te magad vagy! Ne engedd meg, hogy azért mert ők félreismernek téged, és nem ismerik fel valódi lényedet, te saját magad elzárd az igazi bőségedtől, a kimeríthetetlen forrásoktól!

- De akkor hogyan tudok változást előidézni ebben a világban? Hiszen ez az, amit el akarok érni – változást akarok létrehozni. Én boldog vagyok úgy, ahogy vagyok: gazdag vagyok, sikeres a karrierem, megtaláltam a lelki társamat...

- Igen, de hallgasd meg, hogy mi az, amit valójában mondasz. Amit valóban mondasz az a következő: „Nekem nem tetszik az, ahogy az emberek gondolkoznak, nem szeretem az élethez való hozzáállásukat. Tehát meg akarom változtatni azt, hogy ők hogyan gondolkoznak, mert nem tetszenek nekem azok a korlátok, amelyeket rám raknak.”

- A törvényeket akarom megváltoztatni!

- Igen, de próbáld meg végre meghallani, hogy mit is mondasz! Ezt mondod: „Nem szeretem ezeket a törvényeket, tehát meg akarom változtatni a törvényeket.” Erre ők így szólnak: „Mi meg a te törvényeidet tartjuk elfogadhatatlannak, tehát mi ezeket akarjuk megváltoztatni.” És erre te azt mondod: „Azt akarom, hogy a melegek házassága törvényes legyen.” Ők erre azt mondják: „Mi azt akarjuk, hogy a melegek házasságát törvény tiltsa be.” Tehát a törvény erre dől, és arra megy, és megint változik, és ennek soha sincs vége. És mindenki a másikat használja fel arra, hogy saját magát elzárja attól a bőségfolyamtól, ami elárasztaná az egész életét, ha végre rá tudná venni magát arra, hogy ne üsse bele az orrát mindig valaki más dolgába.

- De hát akkor hogyan változhat bármi is?

- Változás akkor következik be, amikor – ahogy látod, hogy valami igazságtalan – valami mást kérsz helyette! És amit kérsz, azt meg is kapod akkor, ha nem arra koncentrálsz, hogy küzdj az ellen, amit nem akarsz. De ha az a kérésed, hogy mások valamit másképp csináljanak, mint eddig, és aztán azt tapasztalod meg, hogy ők továbbra is azt a viselkedésformát produkálják, ami számodra nemkívánatos volt, akkor saját magadat tartod vissza attól a változástól, amit el akartál érni. Így történik meg aztán az, hogy a változás nagyon is lassan következik be, hiszen az ellenállók egy része akár fel is dobhatja a talpát, míg újabb ellenállók születnek.

- Igen, lehet, hogy az igazi probléma a változás csigalassúsága… hogy ennyire lassan haladunk csak előre.

- Nos, ennek nem kell feltétlenül így lennie. Te rögtön – itt és most – felszabadíthatod magad, és akkor ez a probléma soha többé nem jelenik meg az életedben!

- Tudod Abraham, én úgy érzem, már most szabad vagyok...

- De ez a kényelmetlenség érzés még mindig rád nehezedik. Vagyis az, hogy nem vagy képes megértetni velük a te igazadat, még mindig küzdelmet jelent számodra.

- Tehát szerinted nem helyénvaló megpróbálni megváltoztatni egy törvényt? Abraham hogy vélekedik akkor a mozgalmakról? Hogyan érhetünk el szerinted törvényes változást úgy, hogy emberi méltóságunkat ne veszítsük el?

- Nos… minden helyénvaló, minden rendben van. Rendben van az, hogy meglátod a világ igazságtalanságait, és ezeken változtatni kívánsz. És rendben van az is, hogy elkezded máris úgy látni a dolgokat, amilyennek kívánnád őket, és a legjobb az, ha már most úgy éled meg őket, mintha máris megváltoztak volna.

De valahányszor visszanézel, és azt latolgatod, miért nem érte még el a valóság azt, amit kívántál, a saját álmodat te magad rombolod le, és valójában ez az, ami a fájdalmat okozza benned.

Más szavakkal megfogalmazva: az eddig leélt életed eredményeképpen van egy csodálatos álmod. Tulajdonképpen azért születtél meg, hogy megéld ezt a kirívó különbséget, s ezáltal tudatodban létrehozd ezt az álmot – ezért is érzed ezt ennyire fontosnak. Tehát te életet adtál ennek az álomnak, és lényed nagyobbik része már éli is ezt az álmot, és valahányszor arra nézel vissza, ami van, a saját álmodat rombolod le, és ezzel szinte szétszakítod magad… ugyanakkor őket hibáztatod a fájdalomért, amit érzel.

- Hú... tehát csak koncentráljak mindig az álmomra?

- Éld meg az álmod, válj eggyé vele! És ne keress többé olyan bizonyítékot, amely nem támogatja ezt az álmot. Valahányszor azt mondod „35 állam”, vagy „47 ez”, vagy „152 az”, valahányszor csak előszámlálod ezeket a bizonyítékokat, csak elszakítod magad a spirituális bankszámládon felhalmozott javaidtól. Nem hibáztatunk azért, hogy dühös vagy rájuk, de a dühöd igazi oka saját magadban van, az a saját műved.

- OK, rendben van. Tegyük fel hát, hogy minderről egy beszédet mondanék most... hogyan fogalmazhatnám ezt meg a legjobban? Mit mondanék az embereknek?

- Ezt mondhatnád: „Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de én hiszek abban, hogy én ilyennek születtem.” Erre ők azt mondják majd: „Mi is ezt hisszük.” És aztán ezt mondod majd: „Tudom, sőt, nemcsak tudom, de lényem minden sejtjében érzem azt, hogy nem véletlenül születtem így, hanem az volt a kifejezett szándékom, hogy ilyennek szülessek, és ezt fejezem ki minden szinten amióta csak földet értem. És aztán éltem az életem ezen a földön, ebben a világban, amelynek annyi csodálatos tulajdonsága van, és lassan kezdtem ráébredni arra, hogy a sok csodálatos dolog közt megbújnak olykor kevésbé csodálatos dolgok is, és ezek fájdalmat okoztak nekem – mert én azt akarom, hogy én is, és mindenki más is, egy csodálatos világ részesei lehessünk!

Valahogy sohasem voltam képes arra, hogy elválasszam magam másoktól, számomra igenis fontos az, hogy milyen az életünk, számomra fontos mindenki Jól-léte. Azt akarom, hogy az emberek örüljenek, és én magam is örülni szeretnék.

Ahogy éltem az életemet egyre újabb és újabb gondolatoknak adtam életet – éreztem, ahogy ezek lényem mélyéből felmerültek és megszülettek.

Nekem van egy álmom arról, hogy milyen életet élhetnénk meg ezen a bolygón! Egy olyan korszakot látok lelki szemeimmel, amikor a legkülönbözőbb személyiségek, a legkülönbözőbb nemek, a legkülönbözőbb szexuális, pénzügyi vagy egyéb beállítottságú emberek békében élnek egymás mellett. Egy világot látok, amely olyan sokoldalú, annyira sokféle, hogy épp ez a változatosság teszi lehetővé a legnagyobb kiterjeszkedést, az elképzelhető legcsodálatosabb kiteljesedést.

Egy olyan világot látok, ahol a különbözőségünkben találjuk meg a valódi, a legigazabb erőforrásunkat. Egy olyan világot látok, ahol összejövünk a magunk sokféleségében, és – bár talán nem értünk egyet mindenben – mégis felismerjük azt, hogy épp ez a különféleségünk az alapja annak, hogy teremteni tudunk, és hogy ebben a teremtésben bőségesen van elég valamennyiünk számára.

Értem és érzem azt, hogy ebben a világban nincsenek határok. Többé már nem hiszek a korlátokban, a hiányokban, abban, hogy valami nem lehetséges. Végre megértettem azt, hogy senkinek sem kell azt gondolnia, amit én gondolok, ahhoz, hogy én ezt a gondolatot tudatomban tarthassam, és senkinek sem kell azzá lennie, ami én vagyok, azért, hogy a létezésemet igazolja.

Végre egész lényemmel átérzem azt, hogy nincsenek határaim, hogy korlátlan lény vagyok! Ez az álom, amit megálmodtam, már régóta létezik, mások is megálmodták, sokan meg is élték, és én most valamennyiőtöknek bejelentem azt, hogy feltett szándékom szerint most végre én is teljes szívemmel megélem az álmomat. Szabadságomban áll az, hogy saját magam legyek – azokat a gondolatokat hívom életre magamban, melyek ezt az álmot testesítik meg. Többé már nem próbálom a lehetetlent megvalósítani: azt, hogy az egész világ az én álmommal rezegjen összhangban.

Ehelyett szeretettel elfogadom és örömmel üdvözlöm a sokféleséget – ez az, ami alapja világunknak, ez az, ami teremtésünket lehetővé teszi! Csak és kizárólag az én és az álmom közötti tökéletes összhangot akarom, semmi másra nincs szükségem.” (taps, ováció a közönség körében)

Ugye olykor jólesik a világot Forrás-szempontból szemlélni?





Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
ABRAHAM-HICKS


Kommentek
Én nagyon szeretem ezt az oldalt, sokat tanultam, fejlődtem segítségével, de ezt a meleg cikket nem vagyok hajlandó elolvasni! Pont a liberális fertőből menekültem ide és csak bízni tudok benne, hogy az elkövetkezendőkben nem a kábítószeresekről, bűnözőkről, gyilkosokról, zsidókról jelennek meg tisztáramosó írások. Ezekkel pont eléggé tele van majdnem minden sajtótermék, nem ezt akarom vonzani!
Elnézést, ha valakit megbántottam, de ez a véleményem. 


Húúú... Először is örülök, hogy szereted ezt az oldalt, ami folyamatosan azt az üzenetet közvetíti, hogy a világ sokszínűsége a legcsodálatosabb, ami csak létezhet, hogy az ellentétekkel teli környezet az, ami a fejlődéshez szükséges vágyat gerjeszti az emberben.
 
Véleményedben egy lapon említed az összes számodra frusztrációt okozó tényezőt, az életút adta helyzeteket, a származást, a vele született megváltoztathatatlant, amelyek - ha végiggondolod - semmilyen szinten nem tartoznak egy kategóriába.
 
A "tisztára mosás" kifejezés számomra értelmezhetetlen a fenti cikk és a kommentedben említettek kapcsán.
 
Én mindenkihez szeretnék írni. Bűnözőkhöz, akiknek meg kell tudni bocsátani, melegekhez, akiket el kell tudni fogadni... Neked is ezt javaslom. NEM MIATTUK. MAGAD MIATT!!!
 
 


Ezért is szeretem Esther-Abrahamot mert megmutatták nekem milyen csodálatos dolog Ítélkezés nélkül élni. Igen, sokféle ember létezik és ez a jó. Azóta én is jobban megértem a környezetem és ők is jobban megértenek engem. Érzik rajtam, hogy nem ítélkezni, hanem megérteni és elfogadni akarom őket. A boldogabb életemhez ez is hozzátartozik. Most megerősített ebben ez a videó.  A vége egyszerűen csodálatos. Köszönöm.


Az elfogadás bölcs dolog. Ezzel szemben a " mássággal "
való hivalkodás visszataszító!
A szexualitás, legyen az hetero - vagy homo, két földi ember
intim szférájának része. Mi végre akkor a homoszexuálisok
gátlástalan parádéja, a médiában közkinccsé tett kinyilatkozások, stb.
 
A provokáció nem feltételezhet elfogadást.
A bölcs elfogadás pedig nem lehet azonos az önfeladással.
 
Vélhetően ezzel Abraham is egyetért!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?