GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

AZ ÉN TITKOM

Mit vigyek magammal?

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2008-06-04, 02:19:51

Miután ez az oldal elsősorban a könyveladásokból él, kicsit furcsa lesz, amit most írok, mert elsőre úgy tűnhet, magam ellen beszélek. Mint már mondtam, költözöm egy másik országba, így elkezdődött a pakolászás is. Gyakorlatilag semmit nem szándékozom magammal vinni a magyar billentyűzetemen kívül, így korlátoznom kellett a könyvek számát is. Egyre.

Ha szavazást kezdeményeznék, vajon melyik könyvet viszem magammal a SHOP-ban található nagyszerű kiadványok közül, „ide a bökőt” alapon fogadni mernék, hogy magasan győzedelmeskedne a THE SECRET, pedig nálam messze nem az a No1. A filmet nagyon lelkesítőnek találtam, és tényleg mindenkivel megnézettem, aki csak fontos volt számomra, de a könyv már nem adott újat, leszámítva azt, hogy igencsak exkluzív kiadvány, ajándéknak tényleg gyönyörű, és tartalma jóval értékesebb a bolti áránál. Nyilván, egészen más a helyzet, ha valaki e könyv kapcsán olvas először a Vonzás Törvényéről. Ő valószínűleg behidal. Vagy meggyógyul. Vagy gazdag lesz. Vagy szerelmes…

Pedig A TITOK-ból éppen a legnagyobb titok hiányzik, az az aprócska láncszem, amitől igazán el tudod hinni, hogy működik, amitől megszűnik benned minden kétség. Régen, amikor a pozitív gondolkodásról hallottam millió történetet, fantasztikusnak találtam és elhittem, hogy azok a csodálatos esetek valóban megtörténtek, de saját magamra nem tudtam alkalmazni, mert nem kaptam választ arra, hogy mitől működik. Miért érezzem jól magam, amikor körülöttem minden romokban hever? Nem idióta, aki ilyen helyzetben optimistán viselkedik? Nem felelőtlen, aki ilyen helyzetben nem aggodalmaskodik? Egyszerűen képtelen voltam hinni benne.

Ugyanígy éreztem magam az Agykontroll tanfolyam után is, pedig nem sok olyan zseniális előadó van az országban, mint Domján László. Hiába gyakoroltam az Elmetükre-technikát, ha közben folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, „Ez vajon mitől működődik?”. Valami még mindig hiányzott a racionális énemnek ahhoz, hogy hinni tudjak. Ez a valami pedig nem volt más, mint a Vonzás Törvényének megismerése. Amint világossá vált számomra, hogy rezgésekből álló lények vagyunk, és gondolatainkkal, valamint érzelmeinkkel befolyásoljuk, hogy pozitív vagy negatív eseményeket vonzunk magunkhoz, nyilvánvalóvá vált a pozitív gondolkodás és az Agykontroll tökéletes igazsága is.

Esther és Jerry Hicks könyveinél (Abraham gondolatainál) nem létezik jobb, ha a Vonzás Törvényének működését akarod megérteni, és akkor sem, ha a saját gondolataidat akarod működésbe hozni, így egy percig sem volt kétséges, hogy a KÉRD ÉS MEGADATIK első részét viszem magammal. Sajnos a borítója közel sem olyan csábító, mint a csúcs-bestseller Titoké, de higgy nekem – aki azzal tölti minden szabad percét, hogy a Vonzás Törvényéről tanuljon –, a következetes és csalhatatlan válaszok ebben a könyvben vannak.

Ha nagyobb bőröndöt vinnék magammal, és beférne még egy-két könyv, Napoleon Hillt vinnék, mert több évtizedes kutatásokra alapozott gyakorlati útmutatása felbecsülhetetlen bármilyen témában. Ha kidobnám a ruháimat, és csak könyveket vinnék, helyet kapna Wallace D. Wattles összes kötete is, mert bírom a stílusát, azt ahogy úgy megmondja, hogy így van és kész.

Mi van a többi könyvvel? Mit gondolok a SHOP egyéb kiadványairól?

Azt, hogy egytől egyig jók. Azért népszerűsítjük őket. Mindegyik ad valamit, amit a másik nem. Leginkább azt, hogy azokban az órákban, amikor olvasod őket, folyamatosan motiválnak, inspirálnak, változásra késztetnek, elérik, hogy akarj, és hogy higgy magadban. Arra terelik a figyelmedet, amerre valójában tartani akarsz, és konkrét eszközöket is adnak a kezedbe ahhoz, hogy megvalósíthasd mindazt, amit el akarsz érni. Bármit is olvasol a Vonzás Törvényéről, garantáltan jól érzed magad, ezáltal pedig csakis jó dolgokat vonzol magadhoz, szóval tartsd meg jó szokásodat és folyamatosan bővítsd könyvtáradat a legfrissebb kínálatainkkal.




Bízom benne, hogy a kiadók képesek lesznek kielégíteni egyre növekvő éhségünket a téma iránt, és minél hamarabb megjelenik magyar nyelven e terület teljes irodalma.


Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
VONZÓ VERA


Kommentek
Az utóbbi időben úgy alakult az életem, hogy kétszer egymás után is költöztem. Rengeteg felesleges dologtól szabadultam meg. Volt, amit kidobtam, volt, amit elajándékoztam. Ami a legjobban bántott, hogy sok könyvet kellett elajándékoznom. Ma már látom, hogy sok új hasznos könyv jön be az életembe helyettük. Ezek a könyvek a Vonzás Törvényével kapcsolatosak. Tudom, hogy melyik kettő lesz, amit megveszek most. Szépen alakul az új könyvtáram itthon, mely segítik az én nagy átalakulásomat. Köszönöm.


Én ugyan még nem költözöm sehova,de elgondolkodtató,hogy vajon a sok száz könyvemből melyik lenne az,amit magammal vinnék.Érdekes,hogy amióta " A Titok" a kezembe került,azóta csak a teremtéssel foglalkozó könyvekkel találom szemben magam:)))Nagy örömömre nem csak az én életemet változtatta meg,hanem a lekiválságban szenvedő fiamnak is egy óriási lökést adott.Nagyon szeretem ezt az oldalt,minden ismerősömnek meleg szívvel ajánlom:))Gyakran másolok ki az írásokból és küldöm el a barátaimnak,mert tudom élvezettel olvasgatják e sorokat! Sok sikert az új otthonodhoz! Mindenki nevében köszönöm,hogy rááldoztad életed nagy részét ennek az oldalnak a megteremtéséhez!!! Mosolygósat mindenkinek:D Angel


Köszönöm a jókívánságot. A folyamatos jelenlétetek, a köztünk lévő állandó (virtuális) kapcsolat és kommunikáció, remélem, elejét veszi a honvágynak.


A gyerekeimnek vettem meg Salamon beavató meséinek mindkét részét. Esténként esti mese gyanánt olvastam fel nekik kisebb adagokban az első kötetet. Tetszett nekik, nagy örömömre. Tegnap este a nagyobbik gyermekem megkért, hogy hagy vigye be az első részt az iskolába, mert a tanítónéniei meg szeretnék nézni. Ott is mesélt a könyvről! Csak az első estén "erőltettem" a könyvből való felolvasást. Utána már a gyerekeim kérték! Nekem is nagyon tetszik ez a könyv(sorozat)!


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?