ÉLTÉL MA?
Tarts egyensúlyt az igazság keresése közben!
2008-06-25, 20:48:40Időnként aggaszt, hogy a blog hatására valami fura spirituális felhőben lebegő, kissé zizi nő benyomását keltem, aki gyertyafényben, secret pecséttel a kezében kutat a válaszok után. Holott a hétköznapokban abszolút gyakorlatiasan működöm, egy kétéves, és egy tizennégy éves fiú anyukájaként elsősorban a családi életünk sikeres működésére, szeretteim és önmagam boldogságára fókuszálok. Fél napomat a homokozó szélén ülve töltöm, s nemhogy a saját gondolataimat, de a saját hangomat sem hallom.
Humorral és jó kajával lehet levenni a lábamról, és a legkevésbé sem jellemző, hogy ismerőseimmel világmegváltó dolgokról beszélgetnék. Sokkal inkább a gyerekről (pilis-e már a bilibe), sporteseményekről (az oroszoknak szurkolok), filmekről (miért nincs még 10 évad Jóbarátok?), vagy a férjemnek köszönhetően az üzleti életről (most kell Dubaiban ingatlanba fektetni).
Ez, amit itt láttok, ez az oldal, csak egy igen aprócska (de annál fontosabb) szelete az életemnek. Örömteli éjszakai kikapcsolódás a kismamaság mókuskerekéből.
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert időnként azt látom, hogy a Vonzás Törvényével találkozó emberek túlzásokba esnek. Annyira, de annyira pontosan akarják betartani a receptet, hogy elfelejtik élvezni a főzést. Legyetek résen, és ne essetek ebbe a hibába!
Ez nem egy iskola, amit ki kell járni, aminek a végén bizonyítvánnyal igazolják, hogy mindent tudsz a Vonzás Törvényéről, innentől kezdve tutira sikeres és boldog leszel. Minden egyes szó csak szó, amíg nem tudod alkalmazni. Alkalmazni pedig a mindennapokban lehet, ha hagyod, hogy legyenek mindennapjaid.
Folyamatos filozofálgatás helyett játssz többet a gyerekeiddel, vagy szexelj többet a pároddal, és kényeztesd magad azzal, amitől igazán jól érzed magad. De semmiképpen se felejts el élni, miközben arra keresed a választ, hogyan lehetne boldogabban élni.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
VONZÓ VERA
- A VALÓRA VÁLT ÁLOM ÉS A BOLDOGSÁG GYAKRAN KÉT KÜLÖNBÖZŐ DOLOG
- MI EZ A TWITTER PROFILOK?
- UFO-K, MFL-EK ÉS EGYEBEK…
- MEG LEHET EZT BOCSÁTANI?
- KICSI VERA, NAGY STADION
- TE IS VOLTÁL FIATAL
- NEM KELL MINDIG FONTOSKODNI
- A HARAG ROSSZ TANÁCSADÓ, DE JÓ SOFŐR
- MICSODA KÖZHELY EZ A HELY!
- NINCS MITŐL FÉLNED!
- NÁLAD HOGY MŰKÖDIK?
- GYAKORLATI PÉLDA A VONZÁS TÖRVÉNYE MŰKÖDÉSÉRE
- AZ ÉN TITKOM
- ERŐSÍTSD AZ ÖNBIZALMAD!
- AZ ÁLMOK VÁLASZOLNAK
- A VONZÁS TÖRVÉNYE NEM HÓKUSZ-PÓKUSZ
Kommentek
Hát persze! nem egészen irodalmi stílusban, de ez a válasz a kérdésre.
Hiszen, maga a Vonzás Törvénye sem működik, ha görcsös igyekezettel próbálunk teremteni.
Úgy gondolom, hogy az érzés a fontos, azaz, hogy jól érezd magad, és akkor minden történik úgy, ahogyan kell.
Ehhez pedig hozzátartozik, hogy éljük az életünket, soha ne veszítsük el a humorérzékünket, nevessünk
sokat és magunkon is, ha kell, a nehéz helyzeteket tekintsük kihívásoknak, próbatételeknek, amelyek megoldásával bölcsebbekké válunk és egyre erősebbekké ahhoz, hogy valóban magunk teremtsük meg világunkat!
"Csak két érzés létezik. Szeretet és félelem."
Ez határozza meg minden pillanatodat. Ha félsz élni és azt gondolod, hogy állandóan kontroll alatt kell tartanod magad, tévedsz. A mögöttes gondolat a lényeg, melynek energiát adsz. Ez az, ami meghatározza mit is teremtesz.
" Majd realizálod, hogy nincs út, csak ébredés."
Légy áldott mindennel, mit szíved óhajt.
Értem, miért írtad ezt. Én is ismerek olyat, aki nem találja az egyensúlyt a valóság és szellemi között. Elméletben mindent tud, de teljesen nyilvánvaló, hogy alkalmaznia nem sikerül a gyakorlatban. (Remélem, más nem gondolja ugyanezt rólam:-)
Ez aztán az igazi hideg zuhany ebben a melegben. Jólesett:) Kedves Vera, teljesen igazad van. Az életet élni kell. Mindennapi tevékenységünket tenni kell, mert ettől lesz szép az életünk. A Vonzás Törvénye is azt mondja, hogy éld az életed, tedd meg amit meg kell tenned. Itt a nyár, a feltöltődés és az élmények begyűjtésének időszaka. Süt a nap, csicseregnek a madarak. Sétálás, strandolás időszaka. A szabadtéri programok rendkívüli élményei. Bőségesen jut mindenkinek belőle. Én úgy gondolom, hogy nemcsak a szeretet és a félelem érzése létezik. Van öröm, van szerelem, van boldogság és sorolhatnám még.
Ezt a sok érzést át kell élni. Én ezeket át akarom élni és így látom, hogy működik a Vonzás Törvénye. Gyakorlat teszi a mestert.
Nekem is volt olyan időszakom, amikor észhez kellett térnem, mert túlzásba vittem. Szerencsére volt, aki időben figyelmeztetett, hogy szálljak le a földre.
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








