ENGEDJ EL MINDENT!
Ami elmúlt, elmúlt
2008-08-22, 09:38:24Többször írtunk már a múlt elengedésének fontosságáról, de valahogy mindenki csak a sötét múlt elengedésére gondol. Pedig a régmúlt sikereit éppúgy el kell engedni, ahogy a negatív történéseket.
Vannak persze fokozatok a múlthoz való ragaszkodásban: kellemes emlékképek, nosztalgiázás, múltban élés... Ha az utóbbi bármilyen jelét felfedezzük magunkban, érdemes megtalálni a módját az életszakasz lezárásának. (Kurt Tepperwein egy egész könyvet szentelt a témának.)
Nagyon jó példa erre Egerszegi Krisztina, akit az ötkarikás játékok kapcsán kérdeztek néhány nappal ezelőtt a rádióban. Azt mondta, hogy egyáltalán nem emlékszik az olimpiáira. Olyan, mintha az a lány, aki sorra nyerte a magyaroknak az érmeket, nem is ő lenne. Amikor befejezte az úszást, ő tényleg lezárta és befejezettnek tekintette életének addig tartó fejezetét.
Az érmeit a padláson őrzi egy dobozban, mert azt szeretné, hogy gyermekei az apjukra nézzenek fel és ne rá, ha pedig sportolók lesznek és nem érnek el olyan eredményeket, mint ő, ne érezzék magukat kevesebbnek.
Ebben a gondolatban minden benne van, amit csak el lehet mondani az elengedésről, a sikerről és a családról.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
GYAKORLATI ÚTMUTATÓ
- CSAK ÓVATOSAN AZ IDÉZETEKKEL
- ÍRJ TE IS JÖVŐNAPLÓT!
- ÉLJ A NO.1. LEHETŐSÉGGEL!
- ÁRULKODÓ VÉLEMÉNYEK
- HASZNÁLD A SAJÁT KIFESTŐDET!
- HOGYAN ÉLD TÚL A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁT
- A BELSŐ MONOLÓG SOKSZOR DIALÓGUS
- POZITÍV GONDOLATOKKAL ALUDJ EL!
- FIRKAVIRÁG
- MI A KÖZÖS A FÉRJEDBEN ÉS AZ ELMÉDBEN?
- AZ „ÉREZD JÓL MAGAD!” NEM EGY SÜKET DUMA - EZ A VÁLASZ MINDENRE.
- GONDOLKODÓK KÍMÉLJENEK!
- NEM A VILÁGGAL VAN BAJ, HANEM A NÉZŐPONTODDAL
- AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS belső találkozás
- BÚÉK 2009/2010!
- RAKJ RENDET A DOLGAID KÖZÖTT!
- HELLO, ISTEN! JÓKOR HÍVLAK?
- FEJEZD BE A MONDATOKAT!
- ZÖLD BLOG
- JÓ TANÁCSOK ÉRETLENEKNEK
- AZT CSAK HISZED, HOGY SOHA ÉLETEDBEN NEM MEDITÁLTÁL
- A SZAVAK NEM VONZANAK
- S.O.S.
- 1001 TIPP, ÖTLET ÉS TANÁCS AZ ÉFT HASZNÁLATÁHOZ
- A VILÁGOT NEM, CSAK A SAJÁT VILÁGODAT TUDOD MEGVÁLTOZTATNI
- OTT VAN, EGÉSZ NAP VÁR RÁD
- FELIRATKONTROLL
- PRÓBÁLD MEG ÖNÁMÍTÁS NÉLKÜL
- NEM TEREMTHETSZ MÁSOK HELYETT
- IDŐ: HA BEOSZTOD, TÖBB LESZ
- HOGYAN KELL ÚSZNI AZ ÁRRAL?
- 3 TUTI TIPP AZ ÚJ ÉVRE!
- ADJ, HOGY KAPHASS!
- NÉZZ MAGADRA FELÜLRŐL!
- HA ELKEZDTED, CSINÁLD VÉGIG!
- SZOKÁSAID RABJA VAGY?
- TISZTÁBAN VAGY AZ ADOTTSÁGAIDDAL ÉS A KÉPESSÉGEIDDEL?
- TETSZIK VALAMI? MONDD KI ÉS ADD TOVÁBB!
- VÁGYJ A SZERELEMRE!
- PATÓPÁLOS TINÉDZSEREK
- VEDD PÉLDÁUL A PÉLDAKÉPED…
- NEM KELL MINDIG FONTOSKODNI
- MELYIK AZ A SZÓ, AMIT A LEGNEHEZEBB KIMONDANI?
- NÁLAD HOGY MŰKÖDIK?
- GYAKORLATI PÉLDA A VONZÁS TÖRVÉNYE MŰKÖDÉSÉRE
- ISMERED A „NA ÉS?” TECHNIKÁT?
- HOGYAN TUDNÁM EZT MEGTENNI?
- MINDIG AZ A JÓ DÖNTÉS, AMITŐL JOBBAN ÉRZED MAGAD!
SIKER
- NEKEM AZ A SIKER, HA NEM JÖSSZ TÖBBÉ
- HA TENNI AKARSZ, MINDENKI A SEGÍTŐD LESZ
- AZ IGAZI KATY PERRY SZTORI
- AZ IDŐ SIKER
- 2009 TOP 5 BLOGBEJEGYZÉSEI
- PÁLYAVÁLASZTÁS
- LEGJOBBNAK LENNI A LEGROSSZABBAK KÖZÖTT, VAGY LEGROSSZABBNAK LENNI A LEGJOBBAK KÖZÖTT?
- MI A LEGNAGYOBB HIBA, AMIT ELKÖVETHETSZ AZ ÉLETEDBEN?
- NINCS AKARATERŐD???
- MÉLYBŐL A MAGASBA
- MI AZ, AMI NINCS MINDENKIBEN?
- NINCS IDŐD MAGADRA?
- ONLINE NLP CÉLKITŰZŐ TANFOLYAM
- TÁLENTUMOK TENGEREN INNEN ÉS TÚL
- A SZTÁRSÁG NEM HIVATÁSFÜGGŐ
- HOGYAN LÉGY HIVATÁSOD LEGJOBBJA?
- „ORSZÁGODNAK SZÜKSÉGE VAN RÁD”
- TOP 10 VIDEÓ A SIKERÉRT
- A TITKOS MILLIOMOS
- JÓL ÉRZED MAGAD A MUNKAHELYEDEN?
- FELADNI? SOHA!
- A KÖZÉPKOR A LEGJOBB KOR
- A JÖVŐRE KONCENTRÁLJ!
- JOE VITALE A PRODUKTIVITÁSRÓL
- JOHN ASSARAF A SIKERRŐL
- NE VERSENGJ! ALKOSS!
- MI A VALÓDI HIVATÁSOD?
- ARRA GONDOLJ, AMIT AKARSZ, NE A HIÁNYÁRA
- MIT AKARSZ VALÓJÁBAN?
Kommentek
Én sokáig éltem egy korábbi sikerem árnyékában, és nagyon rosszul esett, amikor figyelmeztettek rá a barátaim, hogy az akkor volt, most meg most van. De végül ennek a figyelmeztetésnek köszönhettem, hogy túl lettem rajta, és most már a jelenben élek, ebből akarom kihozni a maximumot.
Én arról nem vettem tudomást évekig, hogy a házasságom már nem olyan idilli, mint amilyen egykor volt. Nehéz volt beletörődnöm és aztán elengednem a férjemet. Ragaszkodtam ahhoz, hogy mi tökéletes pár vagyunk, azok is maradunk, de ez csak egy kép volt szerelmünk hajnaláról, tenni nem tettem/tettünk a kapcsolatunkért.
Szia Vera!
Kérdeznék valamit.
Ami a shopban nem rendelhető abból később lehet majd rendelni?Előreláthatóan mikor? Ami nem rendelhető az miért nem rendelhető? Átmeneti készlethiány miatt?
Például a fenti KurtTepperwein könyv sem rendelhető most.
A SHOP könyvei közül több végleg elfogyott, tehát a kiadó már nem tervezi, hogy újranyomja, valószínűleg csak antikváriumokból szerezhetők majd be. Ennek ellenére azért nem veszem le őket az oldalról, mert több blogbejegyzésben is hivatkozok rájuk.
Olyan is van, amiben átmeneti a készlethiány, mert éppen most nyomják újra.
Jelenleg a SHOP átalakítás alatt van egyéb más szempontokból is. Bízom benne, hogy hamarosan újra nyitunk.
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








