GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

GONDOLKODÓK KÍMÉLJENEK!

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2009-08-31, 23:28:58

Ma este, amikor a tengerparton sétáltam és beszélgettem a családommal, arra gondoltam, mi lehet a világon jobb ennél. Arra jutottam, hogy semmi, tehát azt élem, ami számomra a teljes boldogság. Hiszen mit is kívánhatnék még? Hogy sikeres legyek angol nyelven is, hogy több pénzem legyen? A végső célja annak is ugyanez: esténként tengerparton sétálgassak és beszélgessek a családommal.



Aztán eszembe jutottatok ti. Hogy igen, biztosan sokan vannak, akiknek segítenek az írásaim, hogy több ez puszta önmegvalósításnál. Időnként életet mentek.

Vonzó Vera mégsem gondolkodni szeret a legjobban, hanem nevetni.

Azok a percek, amikor leülök írni, csendesek és ihletettek, így születik belőlük az, ami. De az összes többi perc egészen más. Szenvedélyes, lelkes, hangos… én nem vagyok olyan, mint a bölcs emberek.

Hiszem, hogy ha csak gondolkozol, és nem élsz, rossz következtetéseket fogsz levonni. Ahhoz tapasztalni is kell, hogy formálhasd a vágyaidat és a világról alkotott képedet. Mielőtt megfejtenéd az élet nagy titkait, mindenképpen fejtsd meg a saját boldogságod titkait. Fordítva úgysem fog menni:)




Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
GYAKORLATI ÚTMUTATÓ


Kommentek
Ezt nagyon jól teszed.
Nem is lehet másképp.


"...ha csak gondolkozol, és nem élsz, rossz következtetéseket fogsz levonni. Ahhoz tapasztalni is kell, hogy formálhasd a vágyaidat..."
 
Mekkora igazság! Köszönöm szépen! Ezt jól bevésem, magamévá teszem és végre cselekszem. Eddig "csak " olvastam és fejlesztettem magam, itt az ideje a gyakorlatban is hasznosítani. MOST!


Sziasztok!
Nem pont ide tartozik de megakadtam egy ponton a teremtéseben talán  - sőt biztos-  túlgondolkodom a dolgokat.
Szóval attól félek hogy ha kingondolok valamit és elképzelem vizualizálom sőt még kellemes benső melegséget, izgatottságot is érzek eközben--de mivan akkor ha nem AZ lesz a megfelelő?
Tehát példán keresztül egyszerübb lesz:
Pl. Lakást akarunk vásárolni.Van egy kettő ami tetszik és ha elképzelem hogy ott fogok lakni azt élvezem.
De ha kinézek egy konkrét lakást sőt még  netről letöltök és  kinyomtatok egy képet(nekem sokat segít ha konkrét kép van elöttem) akkor már lezártam sok "csatornát" mert akkor csak AZ  lakás lehet ugyanolyan alakú, uolyan méretű uolyan szinű,uolyan elrendezésű amilyen a KÉPen van.
 
Erre mi lehet a megoldás h ne érezzem úgy azzal hogy PONTOSITOK a kivánságomon egyúttal SZŰKITEK is a lehetőségeimen?


Abraham-Hicks azt mondja, semmiképpen sem jó, ha annyira részletesen képzelsz el valamit, hogy az már feszültséget okoz, aggályokat vet fel benned. Én a "minden létező szempontból tökéletes számomra (vagy számunkra)" kifejezést szoktam használni ilyen esetekben. Ezzel kizárom azt is, hogy ha valami elkerüli a figyelmemet, később problémát jelentsen.


 Mikor csak akartam, nem sikerült.
 
Mióta  elképzelem, hogy megvan, sikerül. Természetesen teszek is érte, de minden nap érzem, hogy már megvan, itt van, elértem.
 
Amikor a félelem és a múlt belém jön akkor megint nem sikerül.
 
Ezért minden nap dolgozom rajta, hogy érezzem, itt van, elértem. Csak ezt az érzést tartom meg magamnak. Erre van szükségem, érzem, mert ekkor megvalósul. Ekkor vagyok boldog.
 
Mintha egy láthatatlan valaki erre figyelne és tolná felém a dolgokat. Ezért figyelem a gondolataimat, hogy az elértem legyen benne. Mikor beszélek róla, akkor is ezt mondom. Nem tudom, honnan és kitől jön, de megérkezik. Mikor megérkezett, már tudom, hogy honnan és kitől jött.
 
Köszönöm és nagyon hálás vagyok.


Egy kicsit akadékoskodnék. Sajnos még néhány dolog tisztázatlan számomra a vonzás törvényéről.
Nem tudom mennyi része az életünknek ami meg van írva és mennyi az amit mi alakítunk ki a gondoltainkkal.Nyilván azt fogjátok válaszolni, hogy az egész életünket mi alakítjuk és semmi nincs megírva, de én sajnos ebben nem tudok hinni...
Ehhez kapcsolódik egy történet.
Úgy volt hogy a nyáron kijutok külföldre dolgozni. Egészen június végéig azt hittem hogy augusztusban megyek ki külföldre.
De egy rajtam és mindekin kivülálló dolog miatt (földrengés) nem sikerült.
Na most kérdezem:Ez most miért alakult így hogy nem jutottam ki?
Ez nekem "meg volt írva' vagy azért mert nem hittem benne hogy kijutok?
Mennyire másként alakult volna az életem ha kijutok,mert most úgy néz ki hogy más országba megyek és kedvezöbb körülmények köré.Anyám mindig mondja is:Látod ez igy volt megirva neked nem augsztusban kellet kimenni hanem csak novemberben és nem oda hanem ide,itt várnak rád próbatételek.Igaza lehet?
Egyáltalán mennyi az ami megvan írva és mennyi az ami rajtunk múlik?
Ez a válasz nagyon érdekelne


Hát, amiben nem tudsz hinni, az nem is lehet számodra valóság:)
 
Másrészt az "itt várnak rád próbatételek" gondolatot törölném. Ha úgy indulsz neki, hogy ott bizonyos próbákat kell kiállnod, gyakorlatilag küzdelmes életre számítasz, ezért olyan is lesz.
 
A kérdésedre válaszolva: vannak sarokpontok valóban. Hiszen te döntötted el, hogy hová, melyik országba születsz. Azt is te döntötted el, hogy milyen szülőkhöz. Arról is te döntesz (a lelked), hogy mikor és hogyan akarsz meghalni... 
 
Azok az emberek, akik meghatározóak az életed során (akár pozitív, akár negatív oldalról), ugyancsak részei a tervnek. A te lelked és az ő lelkeik a születésed előtt megbeszélték, hogy ezúttal mit fogtok "eljátszani".
 
Amikor megszületsz, vannak terveid. Nagyon jól tudod, hogy mit akarsz ebben az életedben megtapasztalni. Később te erre nem igazán emlékszel, viszont a Belső Éned igen. Tudja, hogy merre akarsz tartani, mit akarsz megélni. Szóval, akkor döntesz jól, ha vele tartasz. Hogy tudsz vele tartani? Ha jól érzed magad. Hiszen csak akkor kapcsolódsz a Belső Énedhez, ha pozitív a lelkiállapotod.
 
Nyilván nem tudhatom, hogy ez a konkrét helyzet számodra miért adódott így, hiszen a tényeket leírtad, hogy mi történt, de a lényegről, arról, hogy az utazást várva milyenek voltak az érzéseid, nem tudok. Amikor ilyen történeteket hallok, a végén mindig az derül ki, hogy a főszereplőt valami visszatartja. Le nem zárt kapcsolat, félelem az ismeretlentől... ezer dolog lehet. Szerintem ezen ne gondolkodj, mert már lényegtelen.
 
Arra fókuszálj, hogy az új életed az új országban örömteli lesz. Semmi másra.
 


Azt hiszem megértettem valamit. Hosszas töprengés és eszmecsere egy nálamnál tapasztaltabb, sikeres emberrel való beszélgetés után.
Szóval: Most ugy látom hogy a sorsunk valóban "meg van írva" de nem ugy mint egy történet ami megváltozhatlan.
A sors  lehetöségeket kínál fel nekünk, amit vagy kihasználunk vagy nem. Ha kihasználjuk öket (de csúnya szó)
azaz akkor élhetünk boldog életet.Ez nem is lehet másképp.
Hiába "vizualizálom" élem magam bele hogy én kimegyek külföldre vagy épp vásárolok egy sportkocsit.
Ha a sors nem azt vagy nem akkor akarja akkor nem lesz úgy, ha még nem vagyok felkészült akkor nem fog megtörténni.Lehet hogy késöbb, de az is lehet hogy soha
És késöbb tudom csak meg.Ugye milyen jo hogy nem mentem ki mert itthon volt dolgom.Nem is mehettem ki mert nem votlam felkészülve.
A pozitiv gondolkozásnak itt van nagy szerepe és talán a bölcsességnek is.
Hogy mindne helyzetben megtaláljam a jót.
Jó nem mentem ki külföldre, igen én megtettem mindent a sors nem igy akarta. Találjam meg hogy mi lesz a dolgom itthon
És valóban az élet igy könnyű,hiszen csak engedni kell az áramlatnak együtt kell úszni vele,Megpróbálom ezt megróbálom azt, tapasztalok itt tapasztalok közben fejlődök és soha egy pillnataig sem keseredk vagy szontyolodok el mert tudom hogy minden tapasztalatt fejlödök.És valóban semmit nem kell erőltetni. A "Sors-pajtás" vagy Isten elénk hozza a dolgokat. Csak meg kell nyugodni, magas rezgésszámon rezegni és Bízni Bízni a sorsban vagy Istenben
 
Kedves Vonzó Vera
Mit gondolsz?


Olyan ez, mint amikor számodra fontos emberek, szerelmek, egyszer csak eltűnnek az életedből. Átmenetileg fájdalmasan érint a dolog, mégis így kell lennie, mert azok az emberek nincsenek összhangban a Végső Nagy Vágyaddal, azzal, amivé válni szeretnél életed során.
 
Ha jól érzed magad, mindig arra tartasz, amerre vágyaid szerint tartani szándékozol. Igaz, ezt csak egy magasabb nézőpontból, a Valódi Éned láthatja. De attól ez még így van.
 
Érezd jól magad! Akkor baj nem történhet.


A "Titok" szerint érzelmekkel kell megtölteni a gondolatot.
Brian Tracy szerint az elvárt dolgok teljesülnek.
És végül is, (szerintem): gondolat+érzelem=elvárás.


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?