GYEREKET AKAROK III.
A gondolatok, amik segítettek
2009-04-30, 20:39:48Ma azok fognak magukra ismerni, akik rendmániásak, a kelleténél többet foglalkoznak a részletekkel, és totális zűrzavart éreznek, ha arra gondolnak, mekkora változást fog hozni az életükbe egy baba. Ők azok, akik már a terhességnek is egy 100-as listával indulnak neki, mert annyi, de annyi mindent kell még beszerezni ahhoz, hogy minden meglegyen, és minden tökéletes legyen.
Véleményem szerint mindössze két dologra van szükség ebben a pillanatban: felfokozott hangulatú együttlétekre a pároddal, és egy doboz B6-ra, ha jön a hányinger.

Az igazán stresszelős nőket meg szoktam kérni arra, hogy most egy darabig ne foglalkozzanak a baba témával, ne vizualizáljanak, ne meditáljanak, inkább csak koncentráljanak arra, hogy minden eddiginél élvezetesebb szexuális élményben legyen részük az apajelölttel. Általában nem mennek bele könnyen abba, hogy akár egy hónapot is „babagörcsölés” nélkül töltsenek, de később nem bánják meg. (Itt jegyzem meg, hogy a két legutóbbi pozitív teszt is így született.)
Érdekes módon, először mindenki azt mondja, hogy minden oké a szex-szel, aztán kiderül, hogy a legkevésbé sem: tele vannak a párok tabukkal, fogalma sincs az egyiknek, hogy mitől indul be a másik, a pornó szót pedig még nekem is alig merik leírni. A szex élvezete ott kezdődik, hogy vállalod, hogy élvezed. Ott kezdődik, hogy bátran kijelented, hogy vágysz rá. Ha most, amikor egyedül vagytok, nem tudtok igazi szexlakást varázsolni az otthonotokból, hogy bármikor erotikus hangulatba kerülhessetek, mi lesz később, amikor ott lesz a baba? Mert az igazi kihívás az lesz, amikor a gyerekek mellett kell lázba hozni egymást.
A terhesség annyi féle, ahány nő átéli a világon. Sőt ugyanaz a nő is annyi féleképpen éli át, ahányszor teherbe esik. E kapcsán is gondold végig, vajon a környezetedben milyen pocakos kismamákat láttál eddig. Mit gondolsz előzetesen a terhességről, mire számítasz? Van-e benned olyan gondolat, ami aggodalomra ad okot, valaki más terhessége miatt? (Félsz, hogy meghízol vagy csíkos lesz a bőröd, netán a hajhullás aggaszt vagy a melleid átalakulása…)
Tudatosítsd magadban, hogy mások terhességének nincs köze a tiédhez, és csakis rajtad múlik, milyennek éled meg a sajátodat. Ugyanígy tisztítsd ki a fejedet a szüléssel kapcsolatban is. Sok-sok milliárdan túlélték már, valahogy csak túléled te is:)
A babának onnantól kezdve, hogy megszületett, a szereteten és az anyatejen kívül szinte semmire nincs szüksége, tehát semmiképpen ne állj meg egy bababolt közepén számológéppel a kezedben, mert a végeredményként kapott hatalmas összeg nem a valódi szükségletekről szól. Nekünk még kiskádunk sem volt, mert az volt a legcsodásabb, amikor esténként beültem a kádba és a férjem az ölembe adta a babánkat, hogy együtt pancsoljunk. Bármennyi dolgot is gondolsz, hogy mindenképpen szükséges, oszd el legalább tízzel.
És hát igen… Amikor megérkezik, valóban más lesz minden. De tudod, az benne a legfurcsább, hogy amint veled lesz, úgy érzed majd, mintha mindig is veled lett volna.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
GYEREKET AKAROK!
Kommentek
Istenem, de kár,hogy nem tudtam a vonzás törvényéről, amikor vártam a lányomat... Mennyivel szebb lehetett volna minden...
Ne szúrj ki velem Vera!Kedvet kaptam egy babához,pedig már az unokám aranyozza be a napjaimat
.
.Persze az igazsághoz hozzátartozik,hogy imádtam várandós kismama lenni!Ha nem 43 éves lennék(és persze lenne párom)biztosan szülnék még egy babát,annyira csodálatos érzés!
Azt hiszem a fiad nagyon szerencsésnek mondhatja magát,hogy ilyen csodálatos mamája van!
Az az igazság, hogy anyaként tényleg jól szuperálok. Tegnap a kicsi azt mondta, hogy csókolózzunk, mert szerelmes belém:) A nagy pedig jófejnek tart, ami komoly dicséret egy tinédzsertől. Szerintem anyaként azzal kell tisztában lennie egy nőnek, hogy bár ő szülte a gyermekét, nem az ő tulajdona.
Én is ilyen szellemben neveltem a gyermekeim.Már felnőttek,de nagyon büszkék rám és a barátjukként kezelnek.
Azt hiszem egy anyának ennél nagyobb boldogság nem kell.Most a kisunokám a soros,ő imádatom tárgya:),
De érzi is a kis huncut,mert a minap azt mondta az apjának: "a mami a szelelmem"

A terhességem maga volt a pokol. Az első három év együtt a lányommal szintén. Erről persze ő mit sem tehetett, én annál inkább. Most 11 éves. 3 éves kora óta - mióta bennem megváltoztak a dolgok -, azon vagyok, hogy jóvátegyem, amit még lehet. De megbocsátottam magamnak, és mindenkinek, aki közrejátszott abban, hogy olyan voltam, amilyen. Ő pedig maga a csoda, és minden napom csoda vele. És csak remélni tudom, hogy megbocsátott nekem, és felnőttként majd ő is úgy értékel engem, ahogy téged, Vera, a fiad. Jó úton haladunk, mert annyira imád engem, hogy kezdem hinni, talán tényleg sikerül jóvátennem mindent.
Én is a Gyereket akarok! programmal estem teherbe és azóta is sokat olvasom a Vera írásait, mondhatom, hogy sok helyzetben azok tartották bennem a lelket. pl. amikor egész napos hányingerem volt hónapokon át. Már az első terhességemnél megtapasztaltam ezt, amit Vera most írt, hogy a szeretetnél nincs fontosabb, minden más majd csak úgy megoldódik. Ösztönösen csináltam akkor is mindent, a fiam nevelésénél szintúgy, s a mostani terhességemnél sincs más iránytűm, mint a belső hangom és a megérzéseim. Csodálatos az anyaság!
Köszönettel tartozom. Párommal 3 éve próbálkoztunk, hogy összejöjjön a baba, sikertelenül. Amikor elküldtétek az első "Gyereket Akarok" "programot" elolvastam és nagyon sírtam. Aztán elkezdtem a gyakorlatokat. Nem volt olyan rég ugye? Ma épp 7 hetes terhes vagyok. Szinte hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy ez is nagyon komolyan közrejátszott a sikerben.
Segítetek majd abban is, hogy lehet elhessegetni a félelmeket? Egy igazán okos, egészséges kisbabát szeretnék. Szeretnék jót tenni neki.
Ha valamilyen jó könyvet tudnátok előző hozzászólásommal kapcsolatban ajánlani, azt is megköszönném!
Nagyon örülök, hogy működik a program. Köszönöm, hogy hittél benne. A félelmek kapcsán arra gondolj, hogy ez a baba jönni akar. Kiválasztott titeket, meg akar születni. A világ legtermészetesebb dolga, nem tudsz semmit elrontani. Szeresd és kész. Meg persze magadat is. Akkor is, ha éppen ramatyul érzed magad, feszült vagy türelmetlen vagy. Ez része az egésznek. A többi, az hogy mennyire lesz okos, mennyire lesz érdeklődő, nagyrészt azon múlik majd, hogy mennyire hagyod kibontakozni, mennyire nyitod ki neki a világot. Jó buli, hidd el!
Mi két évig próbálkoztunk az első babával, jó lett volna tudni erről a sok értékes dologról, ami a témában mostanában megjelenik. Sokat görcsöltem, túlságosan akartam, semmi mással nem foglalkoztam, buta voltam. Aztán megszületett az első fiam, és minden nap sírva köszöntem meg őt az Istennek, és biztos vagyok benne, hogy ez a hála segített, hogy a második fiam észrevétlenül megfogant, mikor a nagy hat hónapos volt. Nagyon nagy csodák történnek velünk, csak nem vesszük észre őket. Szorítok mindenkiért, higgyétek el, hogy sikerülni fog!!!
Szeretettel
Vera
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








