HOGYAN ÉLD TÚL A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁT
2010-01-17, 21:15:58Több mint 2 éve írok arról, miért olyan fontos, hogy jól érezd magad, és hogy szűrd a feléd áramló információkat. Ez alatt az idő alatt online fronton mindannyian tájékozottabbak és aktívabbak lettünk, minimum a közösségi oldalak (iWiW, Facebook, Twitter…) napi látogatóivá váltunk.
Csakhogy az emberek az interneten is emberek, nem viselkednek másként, mint egyébként, így ha nem figyelsz oda, az eddigi környezeted tíz- vagy százszorosát „hallgathatod” panaszkodni, a tiédtől gyökeresen eltérő gondolatai mellett kardoskodni, netán a bejegyzéseidre számodra elfogadhatatlan módon reagálni. Csak úgy – belső szabályok és koncepció nélkül – belecsöppenve, a közösségi média hihetetlenül fojtogató tud lenni. Hosszú távon mindenképpen letisztultabb valamit várok, de amíg ez eljön, nézzük, mit tehetsz, hogy az online térben is jól érezhesd magad.
CSODÁS VAGY RÉMISZTŐ SOKSZÍNŰSÉG?
Ha belegondolsz, az offline valóságban eltelik némi idő, míg egy idegennel odáig jutsz, hogy a felszínes dolgokon túllépjetek, és konkrét gondolatokat fogalmazzatok meg egy-egy témával kapcsolatban. A közösségi médiában ez az idő megszűnik létezni. Egyik pillanatról a másikra százával jönnek a kiforrott személyiségek minden korosztályból, akik véleményformálóak, határozottak (sokak számára pusztán idegesítőek), így a kommunikációs közeg soha nem látott módon válik körülötted sokszínűvé.
KÖZÖSSÉGI IDŐFALÓ VAGY HATÉKONY INFÓPARIPA?
Ez is, az is lehet. Csak rajtad múlik, hogy mivé teszed. Maradva a lovas hasonlatnál: ha kordában akarod tartani a ménest, mindenképpen határozz meg napi időintervallumot a közösségi médiában való tevékenységedre. Nagyon hamar kiderül, hogy kitől mit kapsz (a szó legtágabb értelmében), így nem nehéz magadban (vagy a Twitteren listázva) csoportokat kialakítanod, akikre annyit figyelsz, amennyit véleményed szerint érnek. Ha ezt elmulasztod, az egész életed egy nagy lócitrom lesz:)
SZERESS MÁR! MIÉRT NEM SZERETSZ???
A közösségi médiában nincs lehetőséged arra, amire a hétköznapi életben, hogy aszerint formáld a szavaidat, hogy éppen kivel vagy kinek beszélsz. Minden bejegyzésed látható mindenki számára. Ez pedig azt jelenti, hogy nem felelhetsz meg mindenkinek = nem szerethet mindenki. Ha ezt nem tudod elviselni, eszedbe se jusson regisztrálni. Véleményem szerint akkor jársz a legjobban, ha magadat adod és őszinte vagy, mert úgy biztos lehetsz benne, hogy aki a követőd marad, azt kedveli, aki valójában vagy.
AHÁNY EMBER, ANNYI ÚT
Még ha meg is lehet határozni 6-8 választ arra, hogy ki miért része a közösségi médiának, valójában minden embert ugyanaz motivál: a boldogság, a kiteljesedés. Ha ezt szem előtt tartod, könnyebben elfogadóvá válsz azokkal szemben, akiknek nem érted az online viselkedését. Ha valaki „elhagy” ne vedd a személyed elleni támadásnak. Főleg akkor, ha a személyedet meg sem mutattad. Az esetek többségében csak nem illesz a koncepciójába, vagy egészen más az érdeklődési körötök. Olyan miatt nincs értelme bánkódnod, akivel egyébként sem jönnél ki.
KÍMÉLETLENÜL TÖRÖLNI
Semmi értelmét nem látom annak, hogy naponta többször szembesülj annak a fotójával, nevével vagy üzenetével, akitől a hideg is kiráz. Légy elég erős ahhoz, hogy azonnal töröld, ha valaki rossz érzést kelt benned, vagy használj valamilyen szűrőt, ha úgy érzed, hogy a negatív hatás idővel alább fog hagyni. Mindenképpen csökkentsd a közösségi médiában való jelenlétedet, ha a fentiek figyelembe vétele után is feszültté tesz.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
GYAKORLATI ÚTMUTATÓ
- CSAK ÓVATOSAN AZ IDÉZETEKKEL
- ÍRJ TE IS JÖVŐNAPLÓT!
- ÉLJ A NO.1. LEHETŐSÉGGEL!
- ÁRULKODÓ VÉLEMÉNYEK
- HASZNÁLD A SAJÁT KIFESTŐDET!
- A BELSŐ MONOLÓG SOKSZOR DIALÓGUS
- POZITÍV GONDOLATOKKAL ALUDJ EL!
- FIRKAVIRÁG
- MI A KÖZÖS A FÉRJEDBEN ÉS AZ ELMÉDBEN?
- AZ „ÉREZD JÓL MAGAD!” NEM EGY SÜKET DUMA - EZ A VÁLASZ MINDENRE.
- GONDOLKODÓK KÍMÉLJENEK!
- NEM A VILÁGGAL VAN BAJ, HANEM A NÉZŐPONTODDAL
- AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS belső találkozás
- BÚÉK 2009/2010!
- RAKJ RENDET A DOLGAID KÖZÖTT!
- HELLO, ISTEN! JÓKOR HÍVLAK?
- FEJEZD BE A MONDATOKAT!
- ZÖLD BLOG
- JÓ TANÁCSOK ÉRETLENEKNEK
- AZT CSAK HISZED, HOGY SOHA ÉLETEDBEN NEM MEDITÁLTÁL
- A SZAVAK NEM VONZANAK
- S.O.S.
- 1001 TIPP, ÖTLET ÉS TANÁCS AZ ÉFT HASZNÁLATÁHOZ
- A VILÁGOT NEM, CSAK A SAJÁT VILÁGODAT TUDOD MEGVÁLTOZTATNI
- OTT VAN, EGÉSZ NAP VÁR RÁD
- FELIRATKONTROLL
- PRÓBÁLD MEG ÖNÁMÍTÁS NÉLKÜL
- NEM TEREMTHETSZ MÁSOK HELYETT
- IDŐ: HA BEOSZTOD, TÖBB LESZ
- HOGYAN KELL ÚSZNI AZ ÁRRAL?
- 3 TUTI TIPP AZ ÚJ ÉVRE!
- ADJ, HOGY KAPHASS!
- NÉZZ MAGADRA FELÜLRŐL!
- HA ELKEZDTED, CSINÁLD VÉGIG!
- SZOKÁSAID RABJA VAGY?
- TISZTÁBAN VAGY AZ ADOTTSÁGAIDDAL ÉS A KÉPESSÉGEIDDEL?
- TETSZIK VALAMI? MONDD KI ÉS ADD TOVÁBB!
- VÁGYJ A SZERELEMRE!
- PATÓPÁLOS TINÉDZSEREK
- VEDD PÉLDÁUL A PÉLDAKÉPED…
- ENGEDJ EL MINDENT!
- NEM KELL MINDIG FONTOSKODNI
- MELYIK AZ A SZÓ, AMIT A LEGNEHEZEBB KIMONDANI?
- NÁLAD HOGY MŰKÖDIK?
- GYAKORLATI PÉLDA A VONZÁS TÖRVÉNYE MŰKÖDÉSÉRE
- ISMERED A „NA ÉS?” TECHNIKÁT?
- HOGYAN TUDNÁM EZT MEGTENNI?
- MINDIG AZ A JÓ DÖNTÉS, AMITŐL JOBBAN ÉRZED MAGAD!
Kommentek
Érdekes, hogy erről írsz, de egyetértek veled mindenképpen.
Pár hete, az amúgy nehezen és kínkeservvel megtalált hugomat ( te tudod miről van szó, hisz' leleveleztük -ezt a szélesebb közönségnek írtam) töröltem ki az iwiwes ismerőseim közül, miután semmilyen fronton nem volt hajlandó kommunikálni velem. Ha 40 évig megvoltam nélküle, akkora az elkövetkező 80-ban sem fog hiányozni nekem, avagy nem futok olyan szekér után ami nem vesz fel, legyen bár akárki is a kocsisa.
hm Érdekes téma, van egy blog ahova szívesen járok, olvasni néha pedig kommolok.
Egy anyám kora beli nő is jár oda akitől kiráz a hideg, volt pár szóbeli összetűzésünk. Arrogáns fenhéjázó, végtelenül kellemetlen ember aki a lánya életét pokollá teszi azzal hogy kiteregeti a magánéletét a netre.Azokat a hibárkat amiket elkövetett, a gyereknevelésben mind a lánya szemére veti, nem felnőtté nevelte hanem a saját bábjának. Most a saját unokáit próbálja meg az anyjuk ellen forditani. No a lényeg hogy leitram mit gondolok, szerintem kultúráltan, korának kijáró tisztelettel. Azt ami válaszul jött inkább nem ecsetelem, de soha nem éreztem hogy valakiből árad a gonoszság a neten.... brrrrrrrr. Mindenesetre ha gyávaság ha nem, inkább nem harcolok vele. A lánya maradt bizalmas levelezőtárs, és inkább őt támogatom.
Egyszerűen mintha az életet szivná ki belőlem az a nő....
Nem tenném, :) szeretek ide jönni eddig csak olvastam ha jött az értesités az új bejegyzésről már jöttem is.
Szeretem azokat a dolgokat amik megnyugtantak, és hiszem minden amire szükségünk van elér bennünket. A net, remek de veszélyes is lehet. Érdemes figyelni az online kapcsolatokat is, és itt ha valam nem tetszik könnyebb kilépni a kommonikációból mint az igazi világban.
Lehet hogy butaság, de hiszem hogy igy igaz érzékelhető az üzenet mögött a lélek. Az irás, az üzenet mikéntje, mind valami reakciót ébreszt, benyomás...... és ha ez figyelmeztet érdemes hallgatni rá.
Neked szertném megköszönni a sok remek irást, szeretem ahogy a dolgokról gondokodsz.További SOK JÓT:)))))))
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








