IDŐTLEN IDŐKIG
2009-04-22, 19:17:40Amikor az életünket meghatározó energiákról beszélünk, jó lenne tudatában lennünk annak, hogy az idő valójában nem létezik, de ezt még Hollywood legnagyobb agyai sem tudták igazán érthetően elmagyarázni nekünk. Nem gondolom, hogy egy blogbejegyzéssel csodát tehetek, de azért egy kísérletet megér.

Azok az erők, amiket folyamatosan működésbe hozunk a gondolatainkkal, az egymással kölcsönhatásban álló energiák hihetetlenül szövevényes hálójának, a Mátrixnak a legfontosabb elemei. Ezt úgy képzeld el, hogy amikor valamire fókuszálsz, az kifejt egyfajta energiát, amitől ez a háló megrezdül, és mozgásba hoz egy rakás másfajta energiát (mint amikor kavicsot dobsz a tóba és a víz fodrozódni kezd), hogy megvalósuljon, amit akarsz.
Ha folyamatosan ugyanarra összpontosítasz, a háló mindig ugyanabba az irányba mozdul el, mindig ugyanazokat az energiákat mozgósítja, míg végül megtapasztalod, amit aktiváltál a figyelmeddel. Ha meggondolod magad (amit persze minden további nélkül megtehetsz), az Energiaháló más irányba mozdul el, a Világmindenség új irányt vesz, s kezdődik az újraszámlálás.
Onnan tudhatod, hogy mennyire csinálod jól vagy éppen rosszul a „teremtést”, hogy a vágyad és annak teljesülése között mennyi idő telik el. Mármint a mi számításaink szerinti időre gondolok.
A halálod pillanatában az első dolog, ami szembeötlik majd, hogy nem haltál meg. A másik pedig, hogy amire gondolsz, azonnal megvalósul. (Ha addig nem, akkor biztosan megtanulod, hogy a gondolatok teremtenek.) Megszűnik tehát a tér és az idő, ami valójában most sincs, csak egy illúzió, amit a születésünk óta olyan erősen ápolunk, hogy csak nagyon ritkán, leginkább álmunkban tudunk tőle elszakadni.
Biztosan neked is volt már olyan álmod, amikor érezted, hogy jelen vagy valahol, pedig nem volt ott a tested, vagy érezted valaki jelenlétét, pedig nem volt ott a teste. Vagy az egyik pillanatban még a Kilimandzsáró tetejéről nézted a tájat, a másikban pedig a bolygó legtávolabbi pontján tevékenykedtél valamit. Az egyik pillanatban valami futurisztikus jövőképet láttál, a másikban pedig világháborús katona voltál, hogy a dejá vu érzésekről ne is beszéljünk.
Sokszor sokféleképpen próbálták már szavakba önteni az idő nemlétezőségét azok, akik valamilyen módon megtapasztalták. Akár közvetítők, akár halál közeli élményt átélt emberek, de mivel ez majdhogynem ép ésszel felfoghatatlan, senki leírása nem bizonyult százszázalékosnak, illetve inkább azt mondom, hogy a többi ember számára érthetőnek. Nekem ez a megfogalmazás tetszik a leginkább Neale Donald Walsch-tól:
„Az idő nem valamiféle folyamatosság. A relativitás függőlegesen, nem pedig vízszintesen létező eleme. Ne úgy képzeld el, mint a balról jobbra haladó időfolyamatot, amely minden ember számára a születésétől a haláláig, a világegyetemben pedig egy meghatározott ponttól egy másik meghatározott pontig tart. Az idő, hogy úgy mondjam merőleges a térre. Felé és le, le és fel. Képzeld úgy, mintha egy orsó jelképezné a Jelen Örök Pillanatát. Fűzz papírlapokat erre az orsóra, egyiket a másik fölé. Ezek lesznek az idő elemei. Mindegyik elem különálló és egyedi, ugyanakkor mindegyik a másikkal egyidejűleg létezik. Minden papírlap egyszerre van ott az orsón. Ugyanannyi, mint amennyi mindig is lesz és mindig is volt… Nincsen Kezdet és nincsen Vég. Csak a Mindenség Teljessége van. Minden tapasztalatod, élményed és legmélyebb titkod ezen a VAN-on belül nyugszik.”
Amikor egy megvilágosodott ember a MOST-ról beszél, akkor erről beszél. Ez azt jelenti, hogy minden egyszerre jelen van, az idő nem mozdul, mi vagyunk azok, akik mászkálunk papírról papírra, azaz életről életre. Életednek (a korábbiaknak és későbbieknek is) mindenféle lehetséges variációja készen van már, nem te hozod létre. Amit te hozhatsz létre a gondolataiddal és az érzéseiddel, az az, hogy éppen melyik papírlap melyik pontján landoljál. Azon, amelyiken magányos és iszákos vagy, vagy azon, amelyiken sikeres üzletember? Csakis tőled függ.
Azt gondolom, hogy az időről szóló hasonló olvasmányok, még ha rendkívül érdekesek és következetesek is, nem segítik az ember jelenlegi, valósnak érzékelt életét. Szóval nem ajánlom senkinek, hogy túlságosan belemélyedjen, mert nem véletlen, hogy halálunk előtt nem tudhatunk mindent.
Mégis van valami, amit még megemlítenék. A tér és az idő valamennyi szintjén jelen van mindenki, amibe belegondolni ugyancsak nem egyszerű. Haladó olvasóimnak azt javaslom, próbálják meg, mert a sokat emlegetett lélekfejlődés lényegét érthetik meg általa: „Ha megváltoztatod azt, amit az előtted járó TE tapasztalt, a mögötted lévő TE már sohasem fogja megtapasztalni.” (Az előtted-mögötted természetesen abban a formában értendő, ahogyan egy kerékben ülhet valaki elöl vagy hátul.)
Ezen azt értsd, hogy ha ebben az életedben képes vagy sikerre vinni azt, ami megoldandó feladatként megjelenik előtted, későbbi életeidben ugyanezzel a problémával soha többé nem találkozol.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
BESZÉLGETÉSEK ISTENNEL
Kommentek
Az energiával kapcsolatban csak annyit említek meg, hogy az Univerzumban nincsenek különböző energiák. Csak is egyetlen egy energia létezik és ami annak a különböző megnyílvánulásait illeti az attól függ, hogy milyen az energia erőssége és milyen frekvencián áramli. De még az áramlás fogalmát is kétségbe vonom, mert nincsenek úgymond láthatatlan csatornák amiken keresztül, vagy amik által határolt téren belül áramlik. Szerintem ez az egész működése az Univerzumnak elképzelhetetlen és megérthetetlen emberi ésszel felfogva.
Ez olyan, mint az Univerzum, végtelen és ha valami végtelen akkor mári elképzelhetetlenné is válik, mert amint megpróbáljuk elképzelni, formába önteni még képzeletünkben is, azáltal határok közé helyezzük és máris a végtelenből végest alkotunk. Véleményem szerint ami végtelen az mindjárt azonosul a határtalan, a leírhatatlan, az elképzelhetetlen, a kimeríthetetlen, időtlen fogalmakkal és ami még talán érdekesnek tűnik, hogy Istenre is ezek a jelzők illenek.
Igazad van, valóban nincsenek különböző energiák, ha a Teljességet nézzük. Ennek ellenére a fent említett könyv is többször nevezi egymásra ható energiáknak a Mátrix elemeit, mivel a Mátrix magát az életet jelenti, amiből megszületnek a millió féle tapasztalatok, negatív és pozitív energiák folyamatos kölcsönhatásának eredményeként. Tehát azt gondolom, hogy ha a Mátrixról beszélünk, nem helytelen energiákról beszélni, hiszen éppen az teszi a Mátrixot Mátrixá, hogy az energiák folyamatos változása közben folyamatosan alakul. Te nem így látod? Nagyon érdekel a véleményed.
Drága Vera!
Minden szavadat értem,rengeteg könyvet elolvastam,mégis úgy érzem valami hiányzik.Van valami,amit nem vettem észre.
Ezt hűen bizonyítja tegnapi napom,ami több volt,mint katasztrófa!Komolyan foglalkoztat,hogy TUDOM,sokkal többrevagyok képes,mégis hiányzik az az utólsó puzzle,amitől teljes a kép!Voltak (vannak)csodák az életemben,amit teremtettem.Meggyógyítottam 8 hónapos unokámat EGYETLEN ÉJSZAKA egy vele született és orvosok által kezelhetetlen szembetegségből,csupán mert AKARTAM!
Kigyógyítottam magam egy 20 évig tartó sokizületi gyulladásból,amire az orvosok még 19 éves koromban azt mondták gyógyíthatatlan és 5 év múlva kínok között meghalok.Ma egészségesebb vagyok,mint valaha.De ezeket valahogy az ösztöneim súgták,mint a madaraknak az útvonalat délre.Én tudatosan szeretnék teremteni,látni nap,mint nap az eredményt és tudni,jól csinálom.Aztán erre persze megtanítani mindenkit,aki hisz,hinni akar a teremtőerejében.
A számmisztikusok és asztrológusok szerint szellemi vezetőnek születtem.Érzem,hogy szívesen segítenék az útkeresőknek,de előbb nekem kellene kitaposni az utam.
Ha van bármi ötleted (intuíciód)velem kapcsolatban,akár egy könyv,akár egy film vagy tanfolyam,szívesen venném.Nagyon rossz egyhelyben toporogni és nem tudni merre van az ösvény....
Kedves Angel, biztos az a baj, hogy túl sok könyvet olvastál:)
Én csak az Abraham-Hicks és a Neale Donald Walsch könyvek tartalmát tudom teljes mértékig elfogadni ebben a témában, mivel ők valóban közvetítők, efelől senkinek nincs kétsége, ha végigolvassa őket. Ezért én inkább azon vagyok, hogy minél többször olvassam el ezeket, hogy minél inkább értelmezni tudjam őket. Még ezek a könyvek sem tartalmazzák a Végső Igazságot, mivel egy szűrőn, egy földi emberen már átmennek, így valamilyen szinten az ő képükre formálódnak.
Abraham véleményem szerint szeretetteljesebb, mint Isten a Beszélgetések sorozatban, ami pusztán abból is adódhat, hogy előbbi egy nőn, Esther Hicksen keresztül kommunikál, míg másikuk egy férfin keresztül üzen, így ezerszer racionálisabb és földhözragadtabb, holott ugyanazt mondja. Bárhogy is van, az információk birtoklása még nem jelent boldog életet.
Ugyanakkor ne gondold, hogy csak akkor segíthetsz az útkeresőknek, ha te már kitapostad az utadat. Biztos, hogy sok olyan terület van az életben, amiben kész vagy arra, hogy vezessél. Ha magamat nézem, ezer dolgot tudok mondani, amiben még változtatnom és fejlődnöm kell ahhoz, hogy az legyek, aki lenni szeretnék. Mégsem hiszem, hogy jobb lett volna várni ezzel a honlappal addig, amíg ezzel végzek.
Tegnap és tegnap előtt is hírt kaptam egy pozitív terhességi tesztről, ami csodaszámba ment mindkét családban. Ilyenkor én magam is annak élem meg magamat, hiszen képes vagyok rá, hogy emberekkel elhitessem, hogy képesek rá:)
Érted, ugye? Nem vagyok még az, aki lenni szeretnék, de már az vagyok, aki meg tudja mutatni, merre kell menni.
Ha vágyat érzel, hogy segíts másoknak, akkor nincs mire várni. Kezd el, és közben majd a saját utad is kitaposódik magától, könnyedén.
Kedves Angel,
fenti gondolataid lényegét akár - szó szerint - magam is írhattam volna mostanság...
A minap kértem és kaptam az Univerzumtól bátorságot és lehetőséget arra, hogy az Utam folytassam. A válasz egy könyv volt. Illetve benne egy meditáció szövege, mely oldalon felcsaptam a "véletlenszerűen" a polcomról leemelt könyvet. Nekem segített:
Bärbel Mohr "Rendeld meg az Univerzumtól" c., Bioenergetic Kiadó, 2004.
39-48. oldal. CSAK A meditáció szövege!
Szeretettel,
Claudia
UI. Csatlakozom Verához a tekintetben, hogy nem sok, hanem a megfelelő könyveket kell olvasni, újra és újra - ez a tuti recept nálam is!
Egy-két gondolattal én is csatlakoznék az előttem szólókhoz.
Angel! Szerintem ebben a helyzetben is használhatod a "Kérd és megadatik" trükköt. :) A válasz meg fog érkezni. Az, hogy mikor és hogyan, majd meglátod.
Egy évvel ezelőtt még én is hiányérzetben leledztem. Csak annyit tudtam, hogy segíteni szeretnék valahogyan az embereknek. Aztán egy pár hónap múlva bevillanásszerűen jött egy gondolat, amit követtem. S bár tudtam, hogy jó irányban haladok, mégis volt egy olyan érzésem, nem kerek az egész. Pár hete megkerült a hiányzó rész is. Szintén egy bevillanó gondolat által, ami már ugyan egyszer járt nálam egy évvel azelőtt, de akkor nem hittem neki. Most makacsul pörgött az agyamban, és nógatott, hogy higgyek neki. Ugyan kellett hozzá egy kívülálló igenlése és biztatása, de azóta minden kerek. :)
A válaszokat megkapod, ebben biztos vagyok. Kívánom, hogy Te is megélhesd a kerekséget! :)
Kedves Barátaim!
Ugye nem baj,ha így szólítalak benneteket.Annyi,de annyi pozitív energiát sugároztok felém,hogy egészen megtáltosodtam!Még a napocska is rám mosolygott az imént:o)))
Köszönöm ezt a határtalan segítőkészséget .Nagyon jól esik,hogy ennyien figyeltek rám még így ismeretlenül is.
Azt hiszem megfogadom miannyiótok tanácsát:o)
Elősször is újra előveszem az Hicks és Neal könyveket-valahogy nekem is ezek adták a legnagyobb élményt.Ők állnak hozzám legközelebb.
Aztán este felcsapom a Babel Mohr könyvet ,talán nekem is megérkezik a válasz.Ha mégsem,hát megrendelem:o))
Mi bajom lehet?Legfeljebb sikerül:o)))))
Aztán meghívlak benneteket egy jó kis "traccspartyra" és kidumcsizzuk magunkat.
Tényleg!Nem lehetne valami jó kis összejövetelt rendezni,mint a secretesek?Szerintem sokan vagyunk még,akik szívesen beszélgetnének veletek és hallgatnák meg a tanácsaitokat.
Imádok bölcs emberekkel beszélgetni:o)))
Na?Mit szóltok hozzá?
Vagy ha személyesen nem megy,akkor valami topik félét,üzenőfallal.....valamit...bár mit:o))))))
Csodaszép napot kívánok mindannyiótoknak és mégegyszer örök hálám a figyelmességetekért!
Angel
Az idő, nekem is sok gondot okozott egy időben. Elolvasva ezt a blogot, megint eszembe jutott ,mennyit foglalkoztam egykor ezzel a kérdéssel. Majd Abraham segített nekem is. Az Ő kedves szavai megmutatták, hogy a MOST-al foglalkozzam. Most cselekszem, most teszek és most gondolkodom. Minden pillanatban tanulok és tanítok. Ezzel minden ember így van. A legkisebb gyerek is tanít és tanul is egyszerre. Amit már tudok azt tanítom és amit még nem tudok azt tanulom. Ezt a blogot elolvasva, MOST, Kedves Vera, tanultam megint tőled is.
Menjek és tegyek ez a legfontosabb.
Köszönöm.
Kedves Angel, nagyon-nagyon kiváló ötlet egy találkozó! Igen, régóta gondolkodom róla magam is. És leendő kedves Abraham-Hicks-es ismerőseimnek létre is hoztam egy oldalt, ám még rajtam kívül más sem látta. A távolság okán akadhatnak kihívások, ám az Internet még mindannyiunk orra előtt itt van, s mi egymás "orra" előtt:-)))
Egyébként az oldal, amit fent említek:
Drága Claudia!
Nagyon jó az oldal,amit létrehoztál! Teljes szívemből garatulálok hozzá.Tetszik a "teaház"elnevezés...aranyos:o))
Örülök,hogy eme lelkes kis csapathoz csatlakozhattam én is.Bízom benne,hogy a távolság ellenére olykor összejöhetünk egy jó kis csevegésre.Azt hiszem kizárólag csak rajtunk múlik.
És még valami.HÁLÁS vagyok nektek a sok-sok pozitív energiáért,amit tegnap küldtetek nekem.Az utóbbi évek egyik legcsodálatosabb napját élhettem meg.Attól,hogy a rezgésszintem megemelkedett,(általatok,tőletek)bevonzottam egy olyan társat az életembe,amilyenre vágytam!!!Egyetlen nap alatt megfordult az életem és minden rossz elillant.
Nem tudom szavakkal kifejezni....Most csicseregnek a madarak,süt a nap én pedig egész nap csak vigyorgok,mint a tejbetök
...régen...nagyon régen nem éreztem ilyet....
...régen...nagyon régen nem éreztem ilyet....KÖSZÖNÖM!
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








