GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

KÖZÉPKORÚ LETTEM. ITT A VÉG.

Vera válaszol

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2010-02-25, 15:18:52

Két levelet választottam a témában, tartalmukban megfelelnek a többi hasonló kérdésnek:

- 30 évi házasság után a férjem új életet akar egy másik elvált nővel. 50 évesek lettünk, a férjem pánikban van, hogy már nem sokáig él. Ezt a kis időt szeretné minden kötöttség nélkül megélni. Szeretem, tudom ő is. De jelenleg hajthatatlan. Nagyon szeretném, ha velem maradna. Mit tegyek?

- Ez az „50 évesek lettünk” a leveledben olyan, mintha azt mondtad volna, hogy „megöregedtünk”, ráadásul a férjed már a halálra készül. Ez elég tipikus gondolat a mai középkorúak részéről, holott igazán aktívan lehetne élni a következő 30 évben is. Ha úgy érzed, hogy hajthatatlan, akkor nem fogod tudni megállítani. Az ember csak a saját tapasztalataiból tud tanulni, minden szöveg (a részemről is) csak próbálkozás, hátha mégis:)

Tehát azt gondolom, hogy el kell engedned, közben pedig meg kell próbálnod a lehető legszeretetteljesebben gondolni rá, és megérteni, miért olyan veszettül fontos neki ez a tapasztalat. Hiszen azt mondja, hogy szabadságot akar, közben pedig hozzáköti magát egy másik nőhöz. Tiszta fejjel, egymás érzéseit tiszteletben tartva beszéljetek arról, milyen is az a szabadság, amit a másik nő meg tud neki adni, te pedig nem.

Természetesen nem egyedi az esetetek, mégsem lehet tudni, hogy a férjed a jövőben az új társa mellett készül a halálra:) vagy – felértékelve az elmúlt 30 év eseményeit – visszamegy hozzád. Azt javaslom, fordítsd magadra az idődet és a gondolataidat. Kezdj el olyan tevékenységeket, amelyekre korábban nem volt időd, legyél szebb, mint valaha, hozd ki magadból a maximumot. Az élet még csak most kezdődik.


- A 60 év felettiek "karrierterveinek" lehetőségeihez mit ajánl(anak) Abraham(ék). Ebben a (leírt) generációban rengeteg használható energia és tapasztalat rejlik.


- Abraham mulatságosnak találja, amikor egy Örökkévaló Lény az élet rövidségéről vagy az öregségről beszél. Azt mondja, hogy ha az ember tudatosan keres jobb érzéseket okozó gondolatokat, és valóban megéli a jelen pillanatot, akkor elmosódik a fizikai ki- és belépés határvonala. Amikor az ember úgy néz magára, mint egy öregedő, élete végén járó emberre, akkor a tapasztalatai is ehhez kapcsolódnak majd. Csak rajtad múlik. Olvasóim között is vannak olyanok, akik 60 körül jutottak magas pozícióba, gyakorlatilag a semmiből. Történetük úgy indult, hogy eldöntötték, most kezdődik életük csúcs időszaka.

Korábban itt írtam a témához kapcsolódó cikket:
A KÖZÉPKOR A LEGJOBB KOR





Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
VERA VÁLASZOL


Kommentek
Én 30 vagyok, rengeteget éltem, randiztam, buliztam. Most megállapodottan neveljük társammal kislányunkat.
Ha 30 év házasság után bejelentené a fentieket. Úúúúgy örülnék neki. Pedig szeretem a férjem. De 50 évesen újra elindulni bartánkozni, randizni, ismerkedni, készülgetni, mozizni, ÉLNI!! Majd kiugranék a bőrömből, hogy egy új lehetőséget kapok az élettől.
Amikor látná a férjed te is így teszel. Lehtőségként tekintesz az eseményre. És éled is az életet.
Nagyon rövid idő után be fogja látni. Hiányzol neki. A másik se jobb. Neki is vannak hibái. Kaparni fogja az ajtód.
De el kell most engedni, és saját magadat is! :)
És még te leszel az AtyaÚristen, hogy visszafogadtad... hacsak nem találsz egy jobbat!!
Hajrá!!!!


Én 40 éves vagyok,jelenleg pár nélkül,de 26 évig éltem házasságban,tudom milyen érzés,amikor elhagynak!
De ennyi élettapasztalat után csatlakozom boma204 véleményéhez!Ha menni akar,hadd menjen! SŐT!
Segíteni kell csomagolni! Aztán irány a fodrász,az erobic terem,a termélszet,vagy  bármi,amitől jól érzed magad.
Egyszerűen nem fogja érteni a pasi,mi történt! Mi az,hogy nem rokkantál bele? Egyátalán mitől vagy Te olyan vonzó?
A pasik 99.9%-a azt hiszi,nélküle nem lehet élni :o))
És hidd el,a másik sem lesz jobb-ha csak nem voltál házisárkány :o))
Na és annyi csoda vár még rád! Finom kis élcelődések,apró kis bókok,amik bearanyozzák a napodat.Egyszerűen megnyílik a világ.Mindent szabad!
Hidd el,ha rá kapsz egyszer az ízére....soha sem akarod abba hagyni!
Csak hagyj időt magadnak! 30 év hosszú idő....az ember a szokásai rabja.Hidd el,sokszor csak a megszokás hiányzik!
Szeretettel ölel:...Angel
 
 


41 évesen azt mondom, hogy évről évre változik az ember... Amit ma harmincévesen gondolunk, sehol sem lesz már tíz év múlva, pláne húsz... 
Nekünk, negyveneseknek is csak sejtéseink lehetnek arról, hogyan érezhet egy nő 50 évesen, elhagyva, hosszú házasság után, ezért a tanácsadás sem állhatja meg a helyét - ahogy Veránk is írja -, legfeljebb a bíztatás.
Kedves levélíró, rengeteg csoda van az életben... Próbáld megköszönni, próbálj hálát adni azért, hogy a Tiéd volt sokáig jóban-rosszban... hogy egy Neked kedves ember (valószínűleg utoljára) új életet kezdhet... segíthetsz neki az elindulásában... benne lehetsz az újjászületésében és a megfiatalodásában... köszönd meg, hogy a Tiéd volt, és mennyi mindent osztottatok meg egymással... aztán engedd útjára... Engedd őt el, hadd repüljön még egyszer ebben az életében....
Aztán próbáld meg azt a rengeteg csodát észrevenni, ami körülvesz... És építkezz, kezdj új életet, keress hasonló bánatot és tapasztalatot dédelgető társakat, barátokat, hölgyeket, urakat!
Nem hiszem, hogy ringatnod kellene magad abban, hogy visszajön... mert akkor élni fog a kötelék, és a kötés nem enged új életet kezdeni, új színeket meglátni...
Nehéz, de nem lehetetlen.
És, mint minden, ez is Érted történt, kedves levélíró...


 Kedves Vera, igen,  igaza van Abrahamnak, csak rajtam múlik, hogyan élek 62 évesen. Három út közül választottam. Maradhattam volna kisnyugdíjas. Lehettem volna megalkuvó. Én viszont elképzeltem, hogy vezető leszek. Megpályáztam egy állást. Megnyertem. Azóta tudom, hog ezt tettem a legjobban.Boldogan dolgozom. A családom büszke rám. A gyerekeim, az unokáim öszinte örömmel nézik a tevékenységemet. Sőt, rájuk is ösztönzőleg hat. Minden ponton teljes életet élek. Utazom, barátkozom,  edzem a testem, frissen tartom az  elmém. Élem az életem. 
Boldog ember és boldog nagyanyó is vagyok. 
Nincs leírt generáció. Legyen erő és hit, akkor mindent meg lehet valósítani. Érdemes. 
 
Abraham köszönöm, hogy hittem nektek. 


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?