GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:

AZ NLP MAGA A VÁLTOZÁS

Vonzó Vera Szűcs Tibor NLP mesterrel beszélget

Célkitűző Tanfolyamunk vezetőjével, Szűcs Tibor NLP mesterrel beszélgetek a következő percekben. Az interjú első részében szó esik magáról a tanfolyamról, a saját világképünkről és annak korlátairól, az Életfonálról, illetve a Magától karcsúsító evési stratégiáról. A második rész a fóbiák kezelésével indul, majd kiderül, hogy NLP-vel azok a problémák is kezelhetők, amiket ki sem merünk mondani. Megtudhatjátok, mik azok a rögzítések, végül pedig azt, hogy milyen módon kommunikálhatunk hatékonyabban.
írta: AVonzasTorvenye.hu

RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!

Balogh Béla a Többszintű gyógyulásról

Tegnap este sikerült egy jót beszélgetnünk Balogh Bélával az eddigi könyveiről és legújabb munkájáról, amely a daganatos betegek gyógyulásához nyújt fantasztikus segítséget.

Hallgasd meg itt az interjút (18 perc):



Letölthető változat
írta: AVonzasTorvenye.hu

INDUL VERA PODCAST MŰSORA

A Magasabb Frekvencia című blogadás interjúkkal hozza hallható közelségbe a megoldásokat

Tíz évvel ezelőtt, amikor több évi rádiózás után elbúcsúztam a hallgatóimtól, nem is reméltem, hogy lesz még olyan az életemben, amikor emberek előtt beszélek. Olyannyira lezártam azt a korszakomat, hogy magamtól soha nem jutott volna eszembe interjút készíteni, pedig mindig is az élő beszélgetés volt az erősségem.
írta: AVonzasTorvenye.hu

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?