SZERETEMBEREK
2009-08-05, 19:24:09A 3 éves fiam reggel azzal állt elém, hogy azért mondja olyan sokszor, hogy szeret, mert ő egy szeretember. Erről az jutott eszembe, hogy ilyen idős korunkban mindannyian azok voltunk: szeretemberek. Nem tudom, mikor megy el ez a hajó, mikortól kezdünk el bizalmatlankodni, félni, rosszat feltételezni, de az biztos, hogy akkor kezdjük elfelejteni, honnan jöttünk.
Azt hiszem, szükséges ez az átmeneti „kihagyás”. Felejtés nélkül nem tudnánk megjárni azt az utat, amiért jöttünk, és aminek a végén újra emlékezünk. Arra, hogy SZERETEMBEREK VAGYUNK.
A fiam még nem tudja, mi az a szenvedély, nem tudja, mekkora boldogság hinni magában, kiállni az igazáért, és kitartani a végtelenségig a számára fontos célokért. Még nem tudja, milyen az, amikor nem érzi sem magát sem másokat szeretembernek.
Ha majd eljön a pillanat, amikor észreveszi, hogy ellentétekkel teli környezetbe csöppent, elmondom majd neki, hogy a szeretemberek is szoktak sírni, szokták magukat egyedül érezni, szokták magukat megbántva érezni, szokták magukat senkinek érezni, de csak olyankor, amikor elfelejtik, hogy kik is ők valójában.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
SZERETET
- AJJAJJAJ… SZERETET
- LERAJZOLTAM AZ ÉLETEDET
- JÁRTÁL MÁR LAKATLAN SZIGETEN?
- HA ADOD, VONZOD
- HELLO, ISTEN! JÓKOR HÍVLAK?
- MEG LEHET EZT BOCSÁTANI?
- ERŐFORRÁS ALAPÚ TÁRSADALOM(?)
- CSALÁDI KÖR
- BOLDOG ANYA = BOLDOG GYEREK
- A HARAG ROSSZ TANÁCSADÓ, DE JÓ SOFŐR
- HA ELKAP A KRITIZÁLHATNÉK…
- AZ ÁLMOK VÁLASZOLNAK
- KERESD AZ ALKALMAT AZ ÖNFELEDT SZÓRAKOZÁSRA!
Kommentek
Ez a hajó akkor megy el, akkor kezdünk bizonytalankodni, felejteni, amikor először meghalljuk azt, hogy: "Nem szégyelled magad!" Ez az első mondat, amivel beindul a folyamat és hamarosan elfelejted, hogy téged lehet szeretni és te is szerethetsz, csak úgy!

Drága Vera! Ez annyira megható, hogy egy pici-édes-3-éves-fiúcska ilyesmit mond egy felnőttnek. Kibírtad könnytől csillogó szemek nélkül? Vagy már megszoktad?
Képzeld, egy ismerősömnek az akkor kb. szintén 3 éves fiacskája kezet csókolt az anyukájának és azt mondta neki: mamácska. És odahajolt a kézfejéhez. Jesszusom, erre sem találok szavakat.
Kedves "hálafiók"(?),
ez gyönyörű, amit írsz, mert oly mélyen igaz lehet...
A Te fiad igenis tudja, nagyon is jól tudja, hogy mekkora boldogság hinni magában, hiszen ezt teszi folyamatosan, mert így érzi jól magát, de Te azt mondod: "Mit csináltál? Nem szégyelled magad!" ...és meginog! - "Én hittem benne, hogy ez jó, hiszen én jó vagyok ...vagy nem?" - "Kiálltam az igazamért, és mindent elkövettem érte, hogy megvedd nekem azt a "rézfán fütyülőt", még hanyatt is vágódtam a boltban, "ordítottam, toporzékoltam" és Te azt mondtad, hogy: - "Nem szégyelled magad!"... és még egy pohár vízzel is nyakonöntöttél, hogy megnyugodjak! Pedig én csak a jót akartam, ami nekem jó, és nem is voltam "ideges"! CSak az örömömet akartam, a boldogságot, az pedig boldogság lenne, ha megkaphatnám, jár nekem a boldogság, csak úgy! ... vagy nem?" 

Ez nagyon kedves! Még sosem gondoltam végig, nem tudtam a választ, vajon miért felejtjük el, honnan jöttünk!?
Sajnálom, hogy amikor a gyerekeim kicsik voltak nem álltam ilyen szinten! Olyan emlékképeim vannak, amik előző életüket bizonyítják, mondtak olyan dolgokat! Kár, hogy nem ezzel a tudattal kezdtem velük, születésüktől fogva.
Köszönöm Vera, hogy rávilágítottál, miért "muszáj" felejtenünk egy csomó mindent: csak így tudjuk megjárni az utunkat! Talán, hogy Igazi Lényünk újra és újra megerősödjön a valódi tudat állapoton! Ha újra megtaláljuk, ismételten felértékelődik és talán ebben rejlik a fejlődés, hogy minden életünkben hozzáteszünk a meglévőkhöz, minden életünkbe lépünk valamennyit felfelé! És nyilván minél nagyobbat tudunk lépni annál jobb, boldogabb lesz következő életünk!
És talán egyszer, nem is lesz szükség a felejtésre!?
Köszönöm Kedves Vera, csodálatos Kisfiad van!
Drága Vera!
Az én kis Manócskám ezzel állt elém a minap:
" Mami! Vegyél nekem légyszíves fornettit reggelire.De sokat ám,mert ha sokat eszem,akkor hamar nagyfiú leszek és akkor lehozom neked a csillagokat az égről!"

Szerinted?Mindössze 3 éves!
Úgy potyogtak a könnyeim,alig láttam a boldog kis pofiját.
Hát ki ő,ha nem igazi szeretember?Elolvadok,ha csak ránézek.
Gyakran kiszalad játék közben hozzám a konyhába és csak ennyit mond:"Szeretlek Mami!"És sipirc tovább játszani,mintha mi sem lenne természetesebb....
Én szeretném ha ezt nem felejtené el és tudna ilyen szeretember maradni a felnőtté válása után is.
...szebb lenne a világ....
Angel
Kedves Angel!
Bízhatsz benne, hogy kisfiad ilyen szeretember marad! Az én fiam 25 éves és alig múlik el nap, hogy ne közölné velem: szeretlek anya! És annyi fomában ahányban csak lehet kedves és segít, föleg lelkileg! Olyan Ő mint egy ajándék az életemben!
E mellett éli a saját felnőtt életét! Most már érzem, ha egy gyermek olyan erős vágy hatására születik meg mint az én fiam, biztos, hogy erős kötelék marad anya-fia között! De persze lehetne kislány is! A nemnek ehhez semmi köze!
Van egy felnőtt lányom is, vele azóta erősödött a kötelék amióta mindannyian elindultunk "felfelé". Sok sok bizonyíték van arra, hogy soha sem késő semmit elkezdeni, megjavítani!
Milyen nagyszerű lenne, ha minden család befogadná ezt a tudást és mennyi élet megjavulna, mennyi ember élete lehetne boldogabb! De sajnos én magam is tapasztalom, hogy az emberek zöme mennyire szkeptikus! Még meghallgatni sem hajlandóak!
Pedig csak így érdemes! Elindulni és akarni! Még nincs sok siker az életemben, de azt érzem, hogy mindenről másként gondolkodom, már nem is akarnék, csak így!
Eddigi eredményem, hogy hosszabb ideig fenn tudom tartani azt, hogy jobban érzem magam! És majd megjön a többi is! Tudom!
szeretettel üdvözöllek, gabicila
Kedves Gabicila!
Az én 16 éves lányom is SZERETEMBER! Nála sem múlik el nap, hogy ne mondaná, hogy szeretlek anya, vagy ne bújna hozzám szeretetből.
Nagyon érzékeny gyermek, és rengeteg szeretet van benne.
Nagyon hálás vagyok az azért, hogy engem választott a leszületéséhez.
Én is azt tudod mondani, hogy biztos ilyen SZERETEMBEREK maradnak, ha folyamatosan a szeretetet kapják tőlünk is.
És ez remek tükör nekem is, hogy tudjam: jó példát, jó utat mutatok Neki.
Csodákkal teli szép hétvégét kívánok Mindenkinek!
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








