GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

TÁLENTUMOK TENGEREN INNEN ÉS TÚL

A tehetséged azért kaptad, hogy élj vele!

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2009-04-13, 19:49:13

Az ünnepi hangulat levezetéseképpen most egy összeállítást láthattok néhány olyan szórakoztató produkcióból, amit valami miatt különlegesnek találtam az elmúlt időszakban.

Az első videó, amit szeretnék nektek megmutatni, minden szempontból megdöbbentő. A BRITAIN’S GOT TALENT című műsor, ami afféle brit KI MIT TUD?, idén harmadik szériáját kezdte. Elképesztő műsorszámokat lehet látni, amelyek mind alátámasztják, hogy az angolok totál őrültek – a szó legszeretetteljesebb értelmében. Amikor a videón szereplő 47 éves munkanélküli, Susan Boyle azzal állt ki a színpadra, hogy profi énekes akar lenni, mindenki hangosan nevetett. Sem a külseje, sem a kiválasztott West End himnusz, a Les Miserables nem adott okot arra, hogy komolyan vegyék a kicsi faluból érkezett hölgy ambícióit, amiben Elaine Paige nyomdokain akart járni.

NÉZD MEG ITT SUSAN PRODUKCIÓJÁT! (rövid reklám után kezdődik)

Hogy hol volt ez a nő az elmúlt 25 évben? Azt mondta, eddig nem kapott rá lehetőséget, hogy megmutassa, mit tud.

Jusson eszedbe Susan minden olyan alkalommal, amikor halogatod a tehetséged kibontakoztatását, minden olyan alkalommal, amikor fel akarod adni, s minden olyan alkalommal, amikor azt hiszed, nincsenek lehetőségeid.

NE VÁRJ 25 ÉVET!


A folytatásban a világ következő szupercsillagát láthatjátok. A 26 éves, rendkívül szimpatikus, kívül-belül sztáralkat Adam Lambert (aki számos színpadi produkción van már túl) jelenleg az American Idol néven futó tehetségkutató legjobb 7 szereplője között várja a folytatást. Paula Abdul odáig merészkedett az előadásai méltatása közben, hogy azt mondta: Van Mick Jagger, van Steven Tyler, és van ő.



Az amerikai megasztár kapcsán meg kell jegyeznem, mennyire nem európai fül számára válogatódnak a dalok. Annak ellenére, hogy az átlagnál jóval tájékozottabb vagyok amerikai zenékben, előfordult már, hogy egy adásban a dalok többségét nem ismertem. Míg az angol megasztár, az X-Factor teljesen élvezhető lenne Magyarországon is, addig az American Idol műsorszámai a magyarok többségét hidegen hagyná.

Nézd meg Adam legjobb előadásait:

MAD WORLD

PLAY THAT FUNKY MUSIC

THE TRACKS OF MY TEARS

RING OF FIRE


Adam Lambert mellett szívesen látnám a döntőben, később pedig a világ slágerlistáin a 16(!) éves Allison Iraheta-t.

Nézd meg tőle a PAPA WAS A ROLLING STONE-t.


Végül nevess egy jót apán és fián, a ciprusi STAVROS FLATLEY-n! (rövid reklám után kezdődik)





Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
SIKER


Kommentek
Kedves Vera!
 
Susan produkciója bizony megríkatott!!! Hihetetlen a döbbenet az arcokon, ahogy a kezdeti előítélet szertefoszlik!
Nemcsak Susan tehetsége, hanem a bátorsága adott nekem most erőt. Ma nem jól indult a napom és egyre lejjebb vittem magam. Mivel minden nap jövök ide, tudtam, hogy itt találok valamit, ami feljebb visz. Nevettem és sírtam Susanon, erőt adott és nagyon elszégyelltem magam, hogy reggel óta az önsajnálatban dagonyázom. Köszi Vera!
 


Csak a youtube-on tudtam megnézni Susan Boyle előadását. Csodálatos! Emellett nagyon tetszett a zsűri, valamint a közönség reakciója!


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?