GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

TANULJ MEG ELFOGADNI!

Hogy életed minden területén kaphass

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2008-10-22, 00:42:34

„Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!” – mondta mindig drága nagyanyám, amikor nem akartam elfogadni tőle még a fagyira valót sem. Máskor a szomszéd néni figyelmeztetett rá, hogy a bókot fogadni kell, nem pedig azonnal rávágni, hogy „Nem is vagyok szép!”

Az élet ajándékait elfogadni nem egyszerű. Persze embere válogatja, de a legtöbbünk úgy érzi, tartozik a másiknak, ha valamit elfogad tőle. Tartozni pedig senki sem szeret.

A magam részéről én is sokáig figyelembe vettem az adok-kapok egyensúlyt, hogy ne érje szó a ház elejét, míg végül rájöttem, hogy éppen ez a görcsös anyagi kiegyenlítés gátol meg abban, hogy el tudjam fogadni mindazt, amire vágyom.

T. Harv Eker így ír erről: „Ha nem tudsz elfogadni, életed minden területére ez a jellemző. Szerencsére azonban, amint megtanulsz elfogadni, az is minden területen érvényesül… és akkor nyitottá válsz, hogy elfogadd mindazt, amit a világmindenség kínál, életed minden területén. Csak arra kell emlékeztetned magad, hogy köszönetet mondj az áldásokért.”

Ez most azért jutott eszembe, mert ma is kaptam egy kiló csirkemellet és egy kiló bacont a hotelben dolgozó magyar barátainktól, akik ettől függetlenül is minden este megvacsoráztatnak vagy furikáznak minket gyerekestül a városban…





Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
LELKIÁLLAPOT
KAPCSOLATOK


Kommentek
Adni és elfogadni! Aki erre önzetlenül, őszintén képes, az
boldog ember!
És te boldog ember vagy? Netán félig? Adni tudsz, de elfogadni nem? Vagy könnyedén elfogadsz,  de nem érzed az
adni jó örömét?
És mindezt miért?
Szívből adsz, vagy azért, hogy elismerjenek, elfogadjanak?
Netán az önbecsüléseddel van gond, vagy a mártíromság csapdájában élsz?
És őszintén elfogadsz-e? Vagy úgy gondolod, hogy ez neked
kijár?
Netán hajlamos vagy az önzésre, a mások kihasználására?
 
Nagy-nagy bölcsesség az, hogy a boldog élet szolgálat.
Nem szolgaság, szolgálat!
Te szogálsz engem, én szogállak téged.
Engem szolgál a nap, a szél, a víz, a növények, az állatok, és én szolgálom őket gondoskodással, a létezésük megbecsülésével!
És köszönöm, hogy szolgálhatok!
 


Kedves angyal, az a tudatszint, amin te működsz (legalábbis a hozzászólásaid alapján), jóval afölött van, amin a legtöbb ember működik. Beleértve engem is. És ezt most vedd bóknak:)


Nekem azóta működik az elfogadás, amióta magamat is elfogadom. Azóta vagyok nyitott az elfogadásra és azóta kapok is az Univerzumtól bőségesen. Köszönöm és hálás vagyok érte nap mint nap.


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?