TINÉDZSEREKNEK A GAZDAGSÁGRÓL
2009-03-06, 16:58:58Tegnap este elkaptam a tévében a My Super Sweet 16 című műsort, ami arról szól, hogyan ünneplik gazdagéknál a 16 éves gyerek születésnapját. Hatalmas szervezés a gyémánttal kirakott telefonon, mesterfodrász meg sztársminkes, csúcstervezők kollekciói, aztán az oltári nagy buli, amin minimum Beyoncé lép fel, a végén pedig megérkezik apa, hogy átnyújtsa a piros szalaggal átkötött Maserati kulcsait.
Miközben néztem, arra gondoltam, vajon a világban hány 16 éves robban fel a dühtől ebben a pillanatban. Aztán eszembe jutott, hogy a középiskolában nekem is volt egy osztálytársam, aki annyira butuska volt, hogy ha kihívták felelni a táblához, elsírta magát, amivel mindig kiérdemelt egy kettest. Az érettségin rezgett a léc, de azért áttolták, ami elég volt arra, hogy a papa vadiúj autóval lepje meg. (A 18 évvel ezelőtti Magyarországról beszélek.)
Emlékszem az érzésre, amikor az ötös érettségi bizonyítványommal a kezemben, 70 km-re az otthonomtól még stoppolni sem volt pénzem, miközben ő arról mesélt, hová fog vezetni az első útja.
Aztán volt egy másik lány, akihez egyszer beugrottunk valamiért. Nem hívott be a házba, így csak az étkezőt láttam, illetve annak is csak az egyik végét, mert a másik annyira messzire volt, hogy szabad szemmel nem is lehetett látni:) Egyrészt nem értettem, miért van szüksége egy négytagú családnak ekkora asztalra és ennyi székre, másrészt borzasztóan nyomasztott, hogy a mi 40 négyzetméteres lakásunkba sehogy sem fér be egy normális asztal, hogy ne az ágyban kelljen enni.
Nem sorolom a hasonló élményeimet, biztos vagyok benne, hogy közületek is sokak élnek meg ilyeneket. Tudom, hogy tizenéves fejjel nagyon nehéz ezt feldolgozni, ezért szeretném, ha elfogadnál néhány gondolatot tőlem, ami segíthet ebben.
- Egyik munka sem lebecsülendőbb a másiknál, így a te szüleid semmivel sem kevesebbek azoknál, akik rengeteg pénzt keresnek.
- Ha kevesebb pénzből kell csinosnak és menőnek lenned, az azt jelenti, hogy használnod és fejlesztened kell a kreativitásodat, amiért egész életedben hálás leszel.
- A gazdagnak születő gyerekeknek más életfeladatot kell megoldaniuk ebben az életükben. De nekik is lesz dolguk, hidd el!
- Nagyon hamar felnőtt leszel. Tőled függ majd, hogy mennyi pénzed lesz.
- Nem számít, hogy gyerekkorodban mit tapasztaltál meg. Felnőttként olyan gazdag lehetsz, amilyen csak lenni akarsz.
- Tanuld meg kezelni a pénzt!
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
GAZDAGSÁG
- A PÉNZTEREMTÉS TÖRTÉNELMÉNEK LEGHATALMASABB TITKA
- AZONNAL KELL A PÉNZ!
- CSAK A TE VÁGYAD VÁLHAT VALÓRA
- GAZDAGODJ A TWITTERREL!
- MÉLYBŐL A MAGASBA
- A GAZDAGODÁS JÁTÉKA
- GAZDAGSÁG MP3
- KEZELD A PÉNZT!
- A PÉNZ ÉS A VONZÁS TÖRVÉNYE
- A TITKOS MILLIOMOS
- A MILLIOMOS ELME TITKAI
- FELADNI? SOHA!
- NEM IS AKARSZ GAZDAG LENNI!
- PÉNZ! PÉNZ! PÉNZ!
- ÖTEZER ÉV NEM IDŐ
- TOP 10 GONDOLAT A GAZDAGSÁGÉRT
- NAPOLEON HILL A VALÓDI GAZDAGSÁGRÓL
- NE VERSENGJ! ALKOSS!
- NAPOLEON HILL MESÉL AZ ANDREW CARNEGIE-VAL VALÓ TALÁLKOZÁSÁRÓL
FIATALOK
Kommentek
A férjem is ezt kérdezte:)
Nem akartam negatív szót használni, inkább a fordítottjával szerettem volna kifejezni. A mondat jelentése végül is ugyanaz. Vagy nem?
Tudod, mit? Meggyőztél. Átírom.
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|









