TÚLÉLNI VAGY ELMENNI
2009-09-29, 22:45:12Amiről most írok, sokak számára felfoghatatlan és elsőre talán elfogadhatatlan lesz, főleg, ha éppen róluk szól a mai bejegyzés.
Nem tudom, melyik nehezebb: harcolni egy halálosnak nevezett kórral, vagy egészséges emberként végignézni egy hozzánk közel álló személy küzdelmét. Akár ezt, akár azt a feladatot teremtetted magadnak, tudd, hogy a „halálos” betegség az ellenállás feladásához vezető út.
Kivétel nélkül mindenki, aki nem találja a módját, hogy a gondolatai és az érzelmei irányításával harmóniába kerüljön a Valódi Lényével, beteg lesz. Millió módja és fokozata létezik ennek, de ezek mindegyike ugyanebből a problémából ered.
Mindaz, amiről valaha írtam, minden „Érezd jól magad!” gondolat útmutatás arra, hogyan kerüld el a bajokat. Lehetetlen súlyosan lebetegednie annak, aki boldog, aki jól érzi magát, aki figyelmet szentel saját Lénye összhangjára. Lehetetlen!
Abraham-Hicks szavaival élve: „A betegség mindig a rezgések kiegyensúlyozatlanságának eredménye. A betegség minden esetben azt jelenti, hogy az illetőnek van egy erős sodrású Áramlata, de valamilyen oknál fogva az Áramlattal szembe néz.”
Többször előfordul, amikor ilyen témában levelezünk, hogy azt írjátok: „Ugyan, mi baja lenne? Mindene megvan, miért ne lenne boldog?” … Mondjuk a házastársad, akinél éppen megállapítottak valamit.
Ne feledd, bármennyire is együtt éltek, nem tudhatod, milyen gondolatai és milyen érzései vannak valójában. Ugyanúgy, ahogy ő sem tudhatja, és senki más sem tudhatja, hogy neked milyen előjelűek a gondolataid a nap 24 órájában.
Ahhoz, hogy meggyógyuljon, el kell engednie az ellenállását, fel kell hagynia azzal, hogy egymásnak ellentmondó, összeegyeztethetetlen gondolatok között tipródjon. Többnyire magában. Jól, jobban kell érezni magát, hogy úszhasson az árral.
Egy „halálos” betegségnek kétféle kimenetele lehet: az ember vagy túléli, vagy belehal. Bármelyik is történik, valójában ugyanaz történik: megszűnik az ellenállás.
Van, akit a betegsége ébreszt rá arra, hogyan kell egyszerűen csak létezni, élvezni magát az életet. Ők a túlélők, akik ezzel a megváltozott pozitív szemlélettel folytatják itt, a fizikai síkon.
És igen, vannak, akik sehogy sem tudnak rálelni erre az összhangra fizikai formában. Ők azok, akik elmennek. Mert vágyják ezt az összhangot, de befogadni csak odaát tudják.
Mindkét befejezés happy end a főhős szempontjából!
Ez az, amit mindenképpen meg kell értened, ha kívülről figyeled az eseményeket.
Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
EGÉSZSÉG
Kommentek
Szia Vera,
Tudom véletlenek nincsenek de ez a cikked éppen aktuális az én életembem. Most kaptam a hírt az egyik Török barátnőmtől hogy súlyos beteg. A magánélete már 10 éve nincs rendben, nem találja a helyét a világban. Ha ezt az írást angolul is el tudnád nekem küldeni hogy én továbbküldjem neki nagyon megköszönném. Lehet hogy segítene neki. Előre is köszönöm. üdv:Éva
Kedves Éva, azt javaslom, vegye meg Esther & Jerry Hicks - The Astonishing Power of Emotions című könyvét. (Az érzelmek megdöbbentő ereje - magyarul) Ebben egy egész fejezet foglalkozik a témával. Vagy ami még jobb, az Ask and it is Given című könyvet (Kérd és megadatik).
Sziasztok!
Kedves hoffeva! Én olvastam mindkét könyvet amit a Vera ajánlott és tényleg nagyon tuti mindkettő! Nekem speciel szárnyakat adott
,úgy kellett lepkehálóval összeszedni!
,úgy kellett lepkehálóval összeszedni!Mindenképp olvassátok el őket!!!!
De ajánlanék még másik kettőt amit a napokban olvastam.
Az egyik Mitch Albom :Keddi beszélgetések életről és halálról-ami azt hiszem most nagyon aktuális lenne a barátnődnek...
Fantasztikus egy könyv! Egy haldokló professzor utolsó BOLDOG napjairól szól.Lenyűgöz a hozzáállása az élethez( ill. a halálhoz).
A másik Byron Katie: Szükségem van a szeretetedre.Vagy még sem?
Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia aki valamiért nem boldog az életben.Nekem olyan rádöbbenéseim születtek már az első pár oldal után,hogy magam is rácsodálkoztam....Jé ez én vagyok?
Megtanít egy technikát,amit ha végig csinálsz,megtanulsz boldogan élni.Kipróbáltam....bevált!
Megvetettem 3 másik barátnőmmel is....sírva hívtak fel két nap múlva....Mondd miért nem előbb?Mennyivel egyszerűbb így élni...hihetetlen!Azóta ha valamelyikünknek "baja" van csak megkérdezzük:És mondd:Milyen ember lennél enélkül a gondolat nélkül? Hogy miért? Olvass bele és megtudod 

Hidd el,segíteni fog! Talán a barátnőd is rájön,mit kell másképp gondolnia és egy szempillantás alatt megszűnik az évek óta tartó gyötrelme! Érdemes megpróbálni.
Kíváncsian várom a véleményeteket!
Szeretettel ölellek benneteket!
Angel
Drága Vera!
Olvastam a napi idézetet és nagyon megteteszett .
Cserébe megosztom veled a kedvencem:
"Igazi természetünk a boldogság. Valódi énünk vidám és szereti önmagát. Aki igazán szereti magát, az feltételek és elvárások nélkül képes másokat szeretni. Ehhez szívünkbe kell néznünk, és kinyitnunk mindazon ajtókat, amelyeket életünk folyamán bezártunk. E nélkül senki sem lehet elégedett. Hatalmas bátorság kell hozzá, hogy kinyissuk a lelakatolt ajtókat, és szeressük azt az énünket is, aki mögötte rejtőzik."
Kedve Angel és Vera,
Nagyon köszönöm a sok hasznos ajánlatot, át fogom küldeni az ötleteket a barátnőmnek ,remélem segít neki. Na meg persze én is elolvasom a könyveket.
Még egyszer köszönöm ,nagyon aranyosak vagytok.
Üdv:Éva
Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
|
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
|
|
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM!
Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
|
|
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
|
|
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
|
|
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
|
|
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
|








