ÚT A GYÁSZTÓL AZ ÖRÖMIG

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2009-05-14, 22:48:42

Nincs mit hozzáfűzni. Ne felejtsd el ezt a videót!



A VIDEÓ FORDÍTÁSA:

- Nos, hogy vagy? Hogy érzed magad most? Kezded érezni azt, hogy egyre inkább képes vagy kontrollálni életed eseményeit? Nem érzed valamennyire sebezhetetlennek magad? Alig várod, hogy próbára tehesd új tudásodat? Érzed, milyen csodálatos dolog azzal a tudattal élni, hogy bármivé válhatsz, bármit megtehetsz, és bármit létrehozhatsz, amit csak akarsz? Érzed végre, milyen csodálatos dolog az Univerzumot úgy képzelni, mint veled együttműködő, téged mindig segítő hatalmat? Ugye, milyen gyönyörű látni és érzékelni azokat a jeleket, melyek megmutatják neked, hogy épp milyen rezgésszinten vagy? Ugye érzed, hogy nincs többé semmi jelentősége annak, hogy most épp hol vagy, ha egyszer a hajódat vízre eresztetted, és a patak elkezdi sodorni lefelé, és te biztosan tudod, hogy a célod ott van, épp abban az irányban, ahová a patak viszi a hajódat?! Többé nem az számít, hogy most hol vagy, hanem csak az, hogy hová mész!

- Hello. Múlt ősszel olvastam a Kérd és megadatik könyvet, és csodálatos volt az az időszak, ami ezután következett. Minden olyan egyszerűnek látszott, biztos voltam abban, hogy tudom, hogyan teremthetem meg a saját valóságomat. Aztán édesapám május 10-én megbetegedett és június 4-én meghalt. Most pedig anyukámnak legfeljebb 6 hetet adnak az orvosok. Így ez az elmúlt nyár számomra meglehetősen sok kihívással járt. Hogy fókuszálhatnék örömteli gondolatokra, amikor a testvéreimet és engem is elárasztanak a gyász, a düh, a szomorúság, a fáradságos kötelesség gondolatai? Fel kell számolnunk két háztartást (a szüleink elváltak), és szembesülni kell mindazokkal a kellemetlen, szomorú és gyászos érzésekkel, amelyekkel mindez természetszerűleg együtt jár. Szeretném tudni, mit gondolsz erről, mit tudsz nekem tanácsolni?

- Nos, a szüleidnek elég eszük volt ahhoz, hogy feldobják a talpukat, és ezzel automatikusan visszajussanak a teljes harmónia állapotába:) Bár ez meglehetősen szélsőséges megoldás, de attól még működik. Miután azonban te még egy darabig nemigen adod be a kulcsot, azt ajánljuk, teremtsd meg a harmóniát magadban itt és most. Ezt most úgy fogalmazzuk meg, hogy képes legyél valóban meghallani a szavunkat. Könnyedén és gyengéden adjuk át most neked ezt az információt. Annyira szeretnénk, ha ti valamennyien meghallanátok, amit mondani fogunk most azokról a szeretteitekről, akik eltávoznak, akik áthajóznak a túlsó partra. Két fontos dolgot szeretnénk kihangsúlyozni, és ha ezeket megértitek, akkor jobban érzitek majd magatokat.

Először is; ha valaki, akit szeretsz eltávozik – ez lehet egy partner, egy szerető, aki elhagy, vagy egy barát, rokon, aki elköltözik egy távoli városba, ahol nem tudod olyan gyakran meglátogatni, vagy egy szeretett lény, aki az úgynevezett halál transzformációján esik keresztül – amikor úgy gondolod, hogy hiányzik neked ez a személy, amit valójában érzel, az nem a személy hiánya, hanem annak az érzésnek a hiánya, amit az ő jelenlétükben, rajtuk keresztül éreztél, és ami tulajdonképpen a benned abban a pillanatban meglévő harmónia érzete volt.

Más szóval, a gyász érzése nem azt jelenti, hogy szomorúnak érzed magad azért, mert édesapád vagy édesanyád meghalt, vagy haldoklik. A gyász érzése tulajdonképpen az a kellemetlen érzés, ami elfog olyankor, amikor nem vagy harmóniában önmagaddal, a legmélyebb éneddel. A gyász érzése az az érzés, amikor te itt vagy, és éned legmélye itt van (Esther kezével mutatja a távolságot), amikor nem vagy ráhangolódva az igazi énedre. A gyász az az érzés, amikor fájdalmasan átéled a hiányát annak, aki valójában vagy. A gyász érzése az egység hiányának átélése.

Persze könnyű erre azt mondani… igen, de azért érzem ezt a gyászérzést, mert ez a haláleset történt, mert elvesztettem valakit, akit szeretek... igen, ez valóban így van. De miért választod azt, hogy rosszul érezd magad valami miatt, ami fölött nincs hatalmad: a szeretteidet nem hozhatod többé vissza az életbe.

Miért nem választod azt a helyzetet, ahol a te kezedben van a hatalom, miért nem azt mondod: „Azért érzem ezt a gyászérzést, mert a Forrásomtól eltávolodtam, és ez fájdalommal tölt el.” Ha így közelíted meg a problémát, akkor visszaköveteled saját belső erődet, hiszen így hatalmadban áll az érzésen változtatni.

A gyász érzése mindig abból fakad, hogy nem engeded meg magadnak, hogy saját magad légy... és lehet, hogy te úgy gondolod, hogy erre megvan az okod, mi mégis azt mondjuk, hogy soha, semmi sem lehet elegendő ok arra, hogy megtagadd igazi énedet, hogy ne az légy, aki vagy. Soha, semmi sem lehet elegendő ok a harmónia hiányára, az elkülönülésre, a Forrástól való elszakadásra!

Ez volt az első dolog, amit mondani akartunk. A következő dolog az, hogy ismerd fel, hogy Forrásenergia vagy itt ebben a fizikai testben, és Nem-Fizikai részed mindig veled van, mindig figyel rád. Értsd meg, hogy azoknak az embereknek, akiket szerettél, és most már Nem-Fizikai formában léteznek, te mindig könnyen elérhető vagy, de ők nem mindig könnyen elérhetők számodra, hacsak nem biztosítod, hogy a rezgéseid az övékkel harmóniában legyenek.

Annyira erős benneteket a hajlam, hogy azt mondjátok: „Amint a körülmények, amelyek boldogtalanná tesznek, megváltoznak, azonnal jobban érzem majd magam, de mivel a körülményeket nem tudom megváltoztatni, ragaszkodom a rossz érzéseimhez!” Amit helyette mondanod kell: „Mivel nem tudom megváltoztatni a körülményeimet, eltökélt szándékom, hogy az érzéseimet a körülményeim ellenére, a körülményeimmel dacolva is, pozitívra változtatom!”

Azzal kell törődnöd, hogy te hogy érzed magad, nem pedig azzal, hogy a körülötted lévők mit éreznek. Sokan vannak körülötted, akik úgy gondolják, hogy a szüleid lényének a tiszta pozitív Energiába való visszaolvadása nem olyan esemény, amit meg kellene ünnepelni. Sokan semmi csodálatosat nem látnak abban, hogy ők már elengedték minden ellenállásukat, és végre teljes egészében maguknak követelték mindazt, amivé eddigi életeik összessége formálta őket. Mi pedig igenis úgy gondoljuk, hogy ez ünneplésre - nem pedig gyászra – ad okot.

Olyan furcsa ez, hogy valaki képes elengedni minden ellenállást, és tisztán, hatalmának teljes birtokában képes felbukkanni a fizikai világon túli létezésben, és mindazok, akik kívülről figyelik ezt a csodát, mennyire negatívan értékelik ezt.

Az a szokás alakult ki köztetek, hogy a halálról olyan negatív képet festetek, hogy végül már fogalmatok sincs róla, hogy mi is történik valójában a halál pillanatában. Nem fogjátok fel, hogy ez a teljes harmónia pillanata, az a pillanat, amikor tökéletes összhangban rezegtek valódi énetekkel, amikor végre visszaveszitek a hatalmatokat.

Ha felfognátok, hogy a halál milyen csodálatos élmény, akkor nem azoknak kívánnátok, akikre olyan dühösek vagytok! De ti állandóan azt ismételgetitek: „Vigyázz, légy óvatos… jaj, ne tedd ezt, hisz ez akár meg is ölhet, vigyázz, életveszély... légy óvatos... iszonyú, hiszen ez akár meg is ölhet.”…mintha a halál valami szörnyűség lenne.

De a halál valójában nem is létezik, és az, hogy végre lényed teljességében bukkansz fel, csodálatos dolog! Át kell végre értelmezned a halálról alkotott képedet! Új fogalmat kell alkotnod erről a tapasztalatról. Ne mond azt: „Apám meghalt.” Helyette szólj így: „Apa végre feloldott minden ellenállást a lényében, és igazi, valóságos énjével tökéletes összhangban rezeg, tökéletesen érzékel engem, és én szorosabb kapcsolatban vagyok vele, mint korábban bármikor.”

- Igen, pontosan eltaláltad, hogy mi motoszkál bennem... hiszen a következő kérdésem az lett volna, hogy ..most, hogy apukám meghalt, és anyukám, haldoklik... és én nem vagyok férjnél, nincsenek gyerekeim... az egyedüllét, az hogy teljesen magamra maradok, a szüleim nélkül… ez a gondolat nagyon félelmetesnek tűnik számomra. Persze tudom, hogy nem kellene félnem, hiszen nem vagyok már gyerek, felnőttem, meg tudok állni a saját lábamon, de mégis...

- Tudod... miután Esther szülei meghaltak, Esther – amikor új ismeretségeket kötöttek – így mutatkozott be: „Esther vagyok, és ez itt Jerry, a férjem. Mindketten árvák vagyunk.” Így próbált rávilágítani Esther arra, hogy milyen nevetséges is ez a felfogás – de persze csak kevesen tudták értékelni a humorát. Az emberek annyira ragaszkodnak ehhez a halál-képhez.

Amit akarunk, hogy meghallj, az a következő: (ezt mondtuk az előbb is, de akkor még nem voltál képes meghallani minket, de most már megérted majd, hogy mit akarunk mondani) Igazából nem attól félsz, hogy mi lesz veled a szüleid nélkül. Ahogy a gondolataidat eddig fókuszáltad, az eltávolított a Forrásodtól. Amitől igazából félsz, az ennek az eltávolodásnak, ennek az elkülönülésnek az érzete. Ennek az ürességérzetnek, ami belülről kínoz, nem a szüleid elvesztése az oka, hanem az, hogy eltávolodtál a Forrásodtól, elszakadtál az igazi énedtől.

Nem a szüleid hiányoznak, hanem a kapcsolódásnak, az összhangnak az az érzése, amit a jelenlétük számodra olykor lehetővé tett. Nem a szeretőd hiányzik, hanem hiányzik a Forráshoz kapcsolódásnak az az érzése, amit a szeretőd olykor segített neked átélni. Valójában nem az elhalt, vagy haldokló szeretted az, aki hiányzik neked, hanem az a kapcsolat a Forráshoz, amit a szeretteddel, az általa keltett biztonságérzettel és szeretettel asszociáltál.

De a benned lévő Forrás sohasem válhat el tőled, soha nem szűnhet meg szeretni téged és jelen lenni számodra. A Forrás mindig rád fókuszál, és szakadatlanul hív téged magához… előfordulhat azonban, hogy te annyira kötődsz valamiféle illúzióhoz, hogy nem hallod meg a hívást, nem válaszolsz rá. De ez előbb-utóbb elmúlik, hiszen nem ez a természetes számodra. Most kibillentél az egyensúlyodból, túl sok negatív hatás ért, és ezek mindenáron azon vannak, hogy elvonják a figyelmedet a Forrásodról. De hamarosan túljutsz ezen, még csak nem is kell túlzottan erőlködnöd, vagy tudatosan arra törekedned, hogy a ma itt elhangzottakat használd... hiszen mindezt tudtad eddig is, mindössze elvesztetted egy időre a fókuszodat... de most majd hamarosan visszabillen az egyensúlyod.

Elég, ha csak ennyit mondasz olykor: „minden mulandó, ez az érzés is hamarosan semmivé válik... minden a legnagyobb rendben van... minden úgy történt a legjobban, ahogy történt... elfogadom azt, hogy a szüleim eltávoztak… örülök annak, hogy minden úgy történt, ahogy történt... nem változtatnék semmin… elfogadom a halálukat... nem próbálom megváltoztatni a tényeket... nem próbálom apát visszahozni... nem akarom anyát itt tartani... értem és érzem, hogy ők már a tiszta harmónia és összhang világában léteznek... erre haladok én is... ők a halál élményét választották azért, hogy a tiszta tudat és harmónia állapotát elérhessék, én gondolataim helyes fókuszálását választom azért, hogy ugyanazt elérjem!”









Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.