GAZDAGSÁGBLOG

Értesítést kérek minden új blogbejegyzésről:
Kis méret
Közepes méret
Nagy méret

VERA VÁLASZOL 9.

írta: AVonzasTorvenye.hu, 2010-04-22, 15:55:47

Érdekes, amikor egymás után érkeznek a „Minden vágyam egy gyermek” és az „Elviselhetetlen a kapcsolatom a gyerekemmel” témájú levelek.

GYŰLÖL A FIAM

„Nem tudok a 23 éves fiammal szót érteni. Ma kijelentette, hogy gyűlöl engem. Ez nagyon fáj nekem, mivel én mindent megtettem érte, hogy boldog és elégedett legyen. Nem tudom, hogyan kezeljem a problémát. Sem szépen, sem durván nem tudok vele kommunikálni…”

Azt gondolom, az ember akkor mond olyat egy másik embernek, hogy „gyűlöli”, amikor úgy érzi, korlátozzák a szabadságát, amikor úgy érzi, szinte megfullad a másiktól. Ezt szeretettel is el lehet érni. Persze, ne vedd a szívedre, dühében az ember sok mindent mond, amit nem gondol komolyan. A fiad már felnőtt ember, nyilván nagyon jól tudja, hogy mit akar az élettől, de ez – gondolom – nincs összhangban azzal, amit te szánnál neki.

Úgy tudod kezelni a problémát, ha békén hagyod. Ajánld fel neki, hogy bármikor ott vagy, bármikor mehet hozzád, ha kíváncsi a véleményedre, de engedd el azt az általános szülői kényszert, hogy irányítsd az életét. Legutóbb, amikor a fiamnak szerelmi bánata volt és segíteni próbáltam, azt mondta, hagyjam békén, szenvedni akar. Békén hagytam és szenvedett. Borzasztó volt látni, de hagynom kellett, hogy önmaga dolgozza fel a saját élete eseményeit.

Minden szülőnek sokkal több tapasztalata van, mint a gyermekének, ugyanakkor minden szülőnek sokkal kevesebb kapcsolata van a Belső Lényével, mint a gyermekének. Minél fiatalabb valaki, annál közelebb van még ahhoz a tudáshoz, amivel mindannyian a világra jöttünk. Hagyjátok, hogy a gyerekeitek átéljék a nagy érzelmeket. Hagyjátok, hogy a gyerekeitek döntsenek, és vállalják a felelősséget. A szavak nem tanítanak. Mindenki a saját tapasztalatából tanul. A független és magabiztos felnőttek szabad gyerekek voltak, annak minden nehézségével együtt.

A boldogságot és elégedettséget egyetlen szülő sem tudja megadni a gyermekének, mert a boldogság és elégedettség érzése belülről fakad. Ezt nem lehet megvenni, nem lehet alá tolni, nem lehet kikövezni neki az utat. A gyerekből akkor lesz boldog felnőtt, ha hagyják neki, hogy azt csinálja, amire belső késztetést érez. Más módja nincs.


SZORONGÁS, DEPRESSZIÓ

Kimondhatatlanul jó pillanatban talált meg az általad kínált "lehetőség"... Kérlek szépen, segíts!!!! Miként szabadulhatnék meg a gyakorta visszatérő szorongásaimtól?

25 éve depresszióval küszködök. ÉFT segítségével jobban vagyok, bár belecsúszok a negatív gondolkodásba néha, abba az energiába, aminek valamikor erőt adtam. Szeretem az életet és optimista vagyok. Olvastam, Te is voltál nehéz helyzetben - kérdésem: Mit tegyek, hogy napközben arra figyeljek és gondoljak, amit szeretnék, és ne arra, amit nem. Látom az alagút végén a fényt.

A kérdésem a következő: Milyen ismert módszerek vannak arra, hogy ellenőrizzük az érzelmi reakcióinkat negatív események láttán? Mindenki képes arra, hogy sodródjék az árral, ám nem mindenki bízik abban, hogy biztonságban van, éppen ezért kapaszkodnak két kézzel, és nem engedik az életet csak megtörténni. Miért vagyunk ilyen bizonytalan természetűek?

Amikor változtatok, új dologba kezdek, akkor elbizonytalanodom (ez teljesen normális szerintem) viszont miként tudok túljutni ezen, mit javasolsz?

A kérdésem nyugtalan, feszengő hangulataimra vonatkozik, ami elég sokszor vissza-visszatér, és kellemetlen állapotokat produkál, amiktől megijedek. Arra keresem a választ, hogyan lehet nyugtalan alapú gondjaimat megállítani, ugyanakkor arra is, hogy hogyan lehet megerősödni olyan értelemben, hogy mások problémái ne hassanak olyan erősen az állapotomra.

45 éves elvált anyuka vagyok, 25 éves egyetemista fiam van, és mostanában elkezdtem félni a betegségektől. Ahogy kötelező mellvizsgálatom volt és nőgyógyászhoz kell gyakrabban járnom és találok magamon olyan anyajegyeket, amelyek idáig nem voltak, és félelmeim vannak, nincs merszem orvoshoz elmenni, szorongok tőlük és ettől lenne jó megszabadulni, hogy bátrabb legyek, vagy legalább ne féljek ennyire.


No, hát ez csak néhány levél ebből a témakörből. Én mindenképpen kívülről haladnék befelé. Ezen azt értem, hogy először nézd meg, mit adsz a testednek. Nézd meg, hogy mennyit vagy levegőn, mennyit vagy napfényben, mennyit mozogsz, mit eszel vagy iszol mértéktelenül, mivel mérgezed magad, milyen társaságba jársz, kikkel kommunikálsz és milyen témában telefonon/interneten, milyen könyveket olvasol, milyen filmeket nézel, mennyire tiszta és rendezett a közvetlen környezeted.

Fel kell számolni a káoszt, az áttekinthetetlen és felesleges dolgokat, és véget kell vetni minden olyan kapcsolatnak, amitől rosszul érzed magad. Mindennap ki kell menni a természetbe, hogy közvetlen közelről szívhasd magadba a pozitív energiát. Én is csak az utóbbi években jöttem rá, hogy a természet csak ad, ad és ad, hihetetlen módon feltölt, és ezt a fajta töltést semmi mással nem lehet helyettesíteni.

Aztán ott a zene. Szánjatok rá időt és energiát, hogy napi szinten frissítsétek azokat a zenéket, amiket hallgattok. Tele van a világ fantasztikus zenékkel! Egyszerűen csak a zene és te, és már kész is a boldogság. De ugyanígy, ne sajnáljátok az időt arra, hogy jó könyveket, jó filmeket, színdarabokat keressetek, hogy mindennap lázban égjetek attól, mi is lesz az esti szórakozás.

Azt gondolom, hogy a tartós negatív lelki beállítottság oka, hogy az ember nem tudja, mihez kezdjen az életével, a mindennapjaival. Nem tudja, hogyan, mi módon érezhetné magát jobban. Évek óta rágódnak múltbéli sérelmeken, siratják az elvesztegetett éveket, miközben most sem történik más, mint hogy egymás után tűnnek el a napok a semmiben. Ne a nagy csodára várjatok, hogy valaki majd jön és megment titeket. A csoda az, ha ma, ott ahol vagy, jól érzed magad. És ez, csak rajtad múlik.

Nagyon könnyű a pozitív energiába belépni és együtt létezni vele. Csak akarni kell. Döntsd el, hogy jól akarod érezni magad! Minden ezen múlik. Szorongás, depresszió, betegségtől vagy bármi egyébtől való félelem nem létezik ott, ahol valaki jól érzi magát, ahol valaki aktívan tevékenykedik, hasznosnak érzi magát a világban. Egyszerűen ezek a dolgok nem egyeztethetők össze. Ezért arra kérlek, ne arra koncentrálj, hogy megszabadulj ezektől a negatív érzésektől, hanem arra, hogy mi módon érezhetnéd magad jobban.

Tudom, sokan nem érzik át a súlyát annak, hogy mit jelent jól érezni magad. Pedig akkor, amikor jól érzed magad, együtt vagy Istennel. Érted, milyen csodás? Csak úgy jól érzed magad, mert mondjuk táncolsz vagy énekelsz vagy rajzolsz vagy futsz vagy főzőcskézel vagy fotózol vagy írogatsz vagy kertészkedsz… és közben Isten ott van veled és boldog, mert boldognak lát.








Vonzó Vera legújabb bejegyzéseit keresd a VonzoVera.com oldalon!



Vonzó Vera írásainak más honlapokon történő megjelentetéséhez AVonzasTorvenye.hu írásos beleegyezése szükséges. Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát az egyes részekre is.
VERA VÁLASZOL


Kommentek
 Van egy kedves ismerősöm, sokáig úgy gondolta, hogy neki nem fog sikerülni munkahelyet találnia. Nagyon el volt keseredve.  Másnap ment felvételi interjúra, amikor felhívott. Emlékeztettem rá, hogy volt idő amikor nagyon boldog volt a munkahelyén. Boldogan ment be dolgozni és szerette a munkáját. Kértem, ezt az érzést vigye másnap magával,  erre gondoljon.  Felvették. Ma már más az élete. 
Megteremtette a jó érzést magának. 


Hozzá akarsz szólni? Regisztrálj, vagy ha már regisztráltál, jelentkezz be!
Felhasználónév:
Jelszó:

Vissza a főoldalra
FOGYJ FEJBEN A VONZÁS TÖRVÉNYÉVEL!

Az első hónapot ajándékba adjuk!









Joe Vitale
Elindult a TITOK tanítóinak könyvtára. Az első darab egy csalhatatlan módszer a vágyaink megvalósulását szabályozó erő irányításához.
2989 Ft
Louise L. Hay
Ki vagy? Mi a célod ezen a világon? Mit gondolsz az életről? Mindnyájunkban van egy belső Erő, amely választ adhat a kérdéseinkre, eljuttathat bennünket a tökéletes egészséghez, az ideális kapcsolathoz és a virágzó karrierhez. Elnyerhetjük a jólét valamennyi formáját, csak hinnünk kell a Lehetőségben.
2689 Ft
Hermann Meyer
...AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM! Mindannyian tökéletes társra vágyunk, s abban bízunk, hogy egy szép napon belép az életünkbe a Nagy Ő. A sors azonban meghatározott törvények szerint működik.
1899 Ft
Balogh Béla
RÁK, A MEGOLDHATÓ FELADAT!
2940 Ft
Balogh Béla
A könyv talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. "Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megérteni. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és 'isteni parancsolat' (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan egységes világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és az életünk része?" - teszi fel a kérdést a szerző.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Ha tudatában vagyunk a bennünk rejlő teremtő erőnek, megértjük, hogy a legnagyobb veszedelmet saját negatív gondolataink és érzelmeink jelentik, hiszen azok is valóságot teremtenek. E könyv többet foglalkozik a tudatos, hosszan ható megrendelésekkel, mint az egyszeri, bombasztikus sikerekkel.
2300 Ft
Bärbel Mohr
Segítség vágyaink beteljesüléséhez. A Rendeld meg az Univerzumtól! és a Kozmikus csomagküldő szolgálat című bestsellerek folytatása. De mit is jelent az, hogy rendeld meg az Univerzumtól? Nem egyebet, mint elismerni, hogy gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára?
1800 Ft
TOVÁBB A TÖBBI TERMÉKHEZ

Bejelentkezés
Kosara tartalma: 0 termék
Összérték: 0 Ft
EBBEN A PERCBEN IS TEREMTESZ
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?