A legjobb vonzás törvénye könyvek 2019. május

Talán nem is úgy fogalmaznék, hogy melyek a legjobb könyvek ebben a témában, vagy, hogy ki, kik a legjobb tanítók, mivel szerintem ez szubjektív; lehet, hogy ami számomra a legjobbnak bizonyult, az számodra talán nem lesz a legjobb és ez fordítva is igaz lehet. Viszont mivel ez egy személyes blog, mégiscsak onnan kell megközelítenem, hogy én mit javasolok és miért. Kezdem inkább onnan megfogni ezt a témát, hogy barátaim, ismerőseim számára milyen könyveket választottam, és milyen sorrendben ajánlottam utána.

Itt szeretném azonban felhívni a figyelmed, hogy önmagában a könyvek nem érnek el sikereket, kell hozzá a nyitottságod és a hited. Amikor azt láttam, hogy valaki nem befogadó még, azzal az elején csak beszélgettem, eszembe sem jutott, hogy olvasnivalót ajánljak. Volt, hogy valaki a példámon keresztül lett kíváncsi, s úgy tudtam beszélgetni vele arról, hogy ő mit tudna tenni a saját világának a javításán, változtatásán. Tehát a könyv és a tanítások ugyan hatalmas értéket képviselnek, de csak azok számára, akik nyitottak rá, és hinni tudnak benne, legalább annyira, hogy rászánjanak legalább egy időszakot arra, hogy kipróbálják, mi minden tud megváltozni körülöttük.

Nos, bármilyen furcsa lehet is, azok számára, akik még csak ismerkednek a vonzás törvényével, azoknak Rhonda Byrne: A Titok című könyvét szoktam ajánlani, - ki tudja hány példányát vásároltam már meg. Az ok egyszerű: ez a könyv volt a kezdet, ez indított el azon az úton, amikor is én, a kőkemény racionalitások elvén élő, közgazdász végzettségű személy elkezdett azon gondolkodni, hogy: igen, valóban van valamilyen más erő itt körülöttünk, ami sorsokat, életeket formáz, intéz, alakít. Felszínre hozott belőlem olyan gondolatokat, hogy: igen, nem mindig azok ülnek a legnagyobb, legdrágább autókban, akik a legtöbbet dolgoznak, sőt. Az idő pedig mindenkinek ugyanannyi mindenre, hiszen mindenkinek 24 óra áll rendelkezésére. És nem tudod azt mondani mindenkire, hogy „igen, de ez örökölt”, vagy „igen, de ez biztos gengszter”, mint amibe sokan hajlamosak beleesni – régen én is az voltam, igaz, még sokkal korábban.

Tehát ha valaki hasonló felismerésig el tud jutni akár egy jó beszélgetés, akár egy jó példa láttán és kap egy lendületet, annak a Titok című könyvet szoktam először odaadni. Ezt azonban mindig úgy teszem, hogy felhívom a figyelmet arra, hogy befogadónak kell lenni hozzá abban az értelemben, amit sokan spiritualitásnak hívnak, azaz pusztán a racionálisan gondolkodó agyi részünkkel nem fogjuk tudni befogadni, sőt, még akár idegennek is érezhetjük. A második közlendőm pedig még az hozzá, hogy ez a könyv „csak” egy alap: ha utat nyit valakinek a fejében, akkor azzal eldől, hogy tovább tud-e, akar-e menni ezen az „úton”. Majd, távozás előtt még azt is hozzáteszem, hogy a vonzás törvényéhez nem találja meg benne a kulcsot, ellenben megtalálja az irányt a kulcsos szekrény felé, ahol azt tartják.

Azoknak, akik ezeket megértik és fogékonyak - s szerencsére nagyon kevés esettel találkoztam, ahol ez nem volt meg -, a következő alkalommal nem könyvet szoktam vinni, hanem magamat. Elmondom nekik, hogy miért nem éreztem a könyvet teljesnek, s mit kerestem még, s innen jön a két út bemutatása, miszerint elindulhatunk az egyiken és a másikon is, csak éppen szerintem az egyik tévútra visz. Elmondom, hogy van az az út, amit „motivációs” előadók kínálnak, akik azt gondolják (legalábbis tanítják), hogy a vonzás törvénye az egyenlő egy halom célkitűzés mantra-szerű ismételgetésével és azok napi többszöri „megerősítéseivel”. Nos, kipróbáltam én is, mert az Internet ezt hozta előbb, de szerencsére pár nap alatt rájöttem, hogy ez pont nem az, amit kerestem. Ösztönösen éreztem, hogy a vonzás törvényét katonás célkitűzésekkel sokkal inkább elrontani lehet, mintsem elérni, de erről már részletesen írtam másik blogomban is, ha kedved tartja - és még nem tetted volna -, olvasd el azt is.


Majd egy éles fordulattal, külföldi oldalakon rátaláltam arra a tanításra, amely mind a mai napig a legközelebb áll hozzám, s amely elhozott már számtalan fordulatot az életembe – és rajtam keresztül másokéba is. Nehéz elmagyarázni még a Titok olvasása után is a szerző által közölt gondolatok eredetét, ezért ezt bevallom, nem is mindenkinél tettem-teszem meg, vagy leginkább leegyszerűsítve szoktam mondani. De az tény, hogy véleményem szerint a vonzás törvényéhez legközelebb Esther Hicks (Abraham) tanításai állnak, aki ugyan picit bonyolultabban adja át a lényeget, mint amilyen valójában is a vonzás törvénye, de második olvasmánynak a „Kérd és megadatik” két része a tökéletes választás mindenki számára. Itt rendszerint azzal találkozok, hogy nem igazán tudják megfogni a lényegét és valóban, túl rengeteg szemináriumon és a szerző csaknem összes művén is azt látom, hogy picit más magyarázatot igényelne sokak számára. Mégis, akiknek eddig odaadtam a Titok, illetve a Kérd és megadatik című könyveket, nekik sikerült már annyira másképp nézni a mindennapokat, hogy fogékonyak lettek a beszélgetésekre, a magyarázataimra, a példákra, és jóleső érzéssel tudok arra gondolni, hogy hányan tartanak már előrébb.


Van, aki megelégszik az alapokkal és van, akit egy picit tudományosabb, vagy spirituálisabb részéről is érdekel a vonzás törvénye, nekik Dr. Bruce Lipton, illetve Gregg Braden tanulmányozását szoktam javasolni, akik szintén nagy kedvenceim és szoktam idézni példákat munkásságukból, hogy egységesebb kép alakulhasson ki a vonzásról. Amit ugyanis Esther Hicks (Abraham) tanításaiból megtudhatunk, az csodálatosan illik Gregg Braden tanításához, ha pedig valaki még mindig kevésbé érezné magáénak a spirituális megközelítését életünknek, annak Dr. Bruce Lipton művei segíthetnek, hogy elkezdje másképp látni a világunkat. Ha összegezni szeretném könyvjavaslataimat, akkor A Titok című könyvet ajánlanám először, de inkább azzal a céllal, hogy egy picit elgondolkodjunk a belső „énünkön”, hogy egy pici utazást tegyünk a lelkünk felé. Ezt követően viszont egyenes utat javasolok Esther Hicks (Abraham) tanításaihoz, azon belül is a Kérd és megadatik! két részéhez. Ezt követően érdemes Gregg Braden írásaira (vagy akár európai szemináriumaira is!) időt szakítanunk, s ha tudományos síkon is magyarázatot keresne bárki, akkor Dr. Bruce Lipton munkásságát szoktam ajánlani, amiket itthon is elérhetünk a könyvesboltokban.


Szokták kérni, hogy mondjam el a véleményem a Titok-ról, vagy éppen Esther Hicks (Abraham) tanításairól, most ezt a blogot már nem hosszabbítom vele. Látogass vissza és hamarosan megtudhatod, hogyan látom én Rhonda Byrne, illetve Esther Hicks alkotásait, miben találom őket alapműnek és egyben hatalmas kincsnek (nem véletlenül szoktam megvenni barátoknak, ismerősöknek), de kitérek majd arra is, miben látom - és miért magyarázom, tanítom picit - másképp a vonzás törvényét.


© 2019 by A vonzás törvénye.hu