A júniusi hónap margójára – avagy sose engedd ki a saját érzéseid kontrollját! 2019. június

A kisebb szünetet követően visszakanyarodok még a június hónaphoz – mivel ez a személyes példa még akkor történt és szeretném, ha sokatok számára szolgálna ez tanulsággal. Arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy mennyire nem mindegy, mire irányítjuk - mire irányítjátok a figyelmeteket. Meg kell értenünk ugyanis, hogy egyetlen egy dolog van, ami igazán a miénk, s egyben azt is, hogy ez az egyetlen dolog viszont elég ahhoz, hogy bármilyen, nekünk tetsző dolgot elhozzon a tapasztalatunkba, és ez pedig a fókuszunk, a figyelmünk, érzéseink kontrollja. Szokták, szoktátok kérdezni, hogy én vajon mindig ura vagyok-e az a fókuszomnak, az érzelmeimnek, nem jövök-e ki soha a béketűrésemből, képes vagyok-e valóban mindig szeretetet sugározni, közvetíteni a környezetem felé. A válaszom az, hogy: NEM! Mint ahogy más dolgokban is tudok még fejlődni. De azt is rögtön hozzá kell tennem, hogy nem feltétlenül ez a lényeg! Ha ugyanis eleget gyakorlod annak az érzését, hogy a világot és a környezeted megpróbálod a lelkeden keresztül látni, azaz olyan szemmel, aki feltétel nélkül szeret benne mindenkit, akkor előbb-utóbb érezni fogod azt, amikor nem vagy abban a hangulatban, tehát amikor eltávolodsz attól, aki valójában vagy. Nézheted a dolgokat haragosan, féltékenyen, irigyen, dühösen, - ha viszonylag az elején rájössz, hogy alacsony rezgéseket engedtél magadhoz közel, és megpróbálsz visszatalálni ahhoz, „akit” már annyira begyakoroltál, azaz, aki szeret, tisztel, nagyra becsül,… akkor nincs is semmi baj! Ha eltávolodunk a belsőnktől, a lelkünktől, s másképpen érzünk, azzal nincs baj, ha azt megérezzük. Mindezt azért vezettem fel, hogy a júniusi hónapom egyik tanulságát írjam meg Nektek – és egyben rámutassak a tanulságára. Mint ahogy az oldal maga is ezért született meg. Ha csak egyetlen embernek tudok vele segíteni, akkor már megérte billentyűzetet ragadnom.

Egy pici parkolási történet, annál nagyobb tanulsággal.

Történetem ide kanyarodik vissza: Pünkösd hétfőn, a késő délutáni órákban a városban jártam, egy kedves barátommal találkoztam, - autómmal az Erzsébet téren parkoltam le, a nagy fehér óriáskeréknél lévő parkolóhelyek egykén. Pünkösd hétfő volt, munkaszüneti nap, állami ünnepnap. Jó idő volt, így a beszélgetés elnyúlt, egészen pontosan 19:38-kor érkeztem vissza az autómhoz, - amire éppen akkor tettek fel büntetést a közterület felügyelők – akik szépen végigmentek a soron. Természetesen nem álltam meg szabálytalanul,legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy bárkinek bármilyen kellemetlenséget okoztam volna, - talán egész életemben összesen 1-2 parkolási büntetést kaptam idáig… Ehhez képest, Pünkösd hétfőn, 19:38-kor, egy parkolóhelyen állva…


Most leírom, ami történt, hogy tanuljatok belőle – nem, nem vagyok büszke rá, legalábbis az első 30-40 percre nem. Megkérdeztem a kedves urakat (hárman voltak), hogy azt mulasztottam el, hogy nem küldtem SMS-t? (arra gondoltam ugyanis, hogy lehet, hogy mégis fizetni kellett volna a parkolásért, ami persze meglepő lett volna) A válasz azonban kihozott a béketűrésemből (tádám!), amihez nyilván hozzájárult az a hangsúly is, amivel közölték: „Uram, nézze már meg, maga tiltott helyen parkolt! Jó lenne, ha legközelebb az utat és a táblákat nézné, amikor vezet!” – hangzott a tömör válasz. Vettem a fáradtságot, elsétáltam és megnéztem a kiegészítő táblát, amire fel volt festve, hogy csak az önkormányzati dolgozók részére. Nos, mivel engem Pünkösd hétfőn, 19:38-kor sikerült ezért megbüntetni (amikor valószínűleg a biztonsági őrön kívül senki nem volt az óriáskerékkel szemben lévő épületben), így sajnos kicsúszott a kezemből az érzelmi kontroll, s a kocsihoz visszafelé sétálva sikerült tovább folytatnom a kommunikációt a parkoló őrökkel. Nem kellett volna, és Te se tedd ezt, legyél okosabb, mint én voltam! (igaz ehhez valóban kellett a teljesen flegma hozzáállásuk és hangsúlyuk, amivel gyakorlatilag egy szabályokat nem ismerő, már-már bűnözőnek tituláltak)

Az igazi szabadság a kapcsolatod saját magaddal. Az alakítja ugyanis a világodat.

Azt vallom és tanítom, hogy csakis előre szabad nézni. Aki ismer, tudja, hogy nem nagyon beszélek a múltról, főleg nem azokról a dolgokról, aminek az ismétlődését nem kívánja az ember. Ami miatt ezt a történetet leírtam, az az, hogy szeretném, ha megértenéd azt az érzelmi utat, amit itt megtettem és Te is bármikor, bármilyen helyzetben megtehetsz. Az érzelmed ugyanis kulcsfontosságú a vonzás törvényének gyakorlásában. Ha kicsúszik a kezedből, azzal a jövőd is megváltozik. Ha uralod, akkor uralod azt is, amiben részed lesz.

Valami olyasmit szóltam oda nekik, hogy ha nekik Pünkösd hétfőn ez a legjobb szórakozásuk, hogy az önkormányzat parancsára távol vannak a barátaiktól, a családjuktól, az elég szomorú – de további jó szórakozást kívánok hozzá. Nos, a dühöngésem, a forrongásom addig tartott, ameddig – úgy jó 40-50 perc után – egy nagy nevetésben nem törtem ki. Rájöttem, hogy az egyetlen dolog, ami ártani tud nekem, az csakis a hangulatom, s ezt sem egy, sem száz büntetés nem veheti el tőlem, nem ronthatja el. Miért is nem? Miért aggódjak, ha bármit be lehet vonzani? Kapok mondjuk majd egy 30-40-50 ezer forintos büntetést? És? Ki a francot érdekel? Miért nem azon gondolkodok és hangolódok rá, hogy mi lenne a megoldás erre? S innentől kezdve sikerült visszahangolódnom. Nem egyik pillanatról a másikra, de aznap este, lefekvés előtt már nyugodt voltam. Nem azért, mert törést okozna az életemben egy vagy több büntetés kifizetése, hanem, mert egyszerűen igazságtalannak éreztem.


A fókusz a vonzás törvényének a kulcsa.

És itt jön el a döntő pillanat, amit szeretném, ha mind felismernétek magatokban: igazságtalanság? Ugyan már… a fizikai lényünk ezt ugyan érzékelteti velünk, de ha közben tudjuk, hogy éppen ezernyi jó dolog közeledik hozzánk, mert arra vagyunk ráhangolva, - akkor: nem mindegy? Mit számít egy ilyen esemény, ha éppen egy új autó, vagy új ház vonzását kezdted begyakorolni? Mit számít, amikor az igazi erőnk pontosan abban rejlik, hogy a fenti sorokat tudjuk és éppen ezért szinte nem is a „jelenre” fókuszálunk? Igen, lehetne azon gondolkodni, hogy ha mindig a jó dolgokra gondolunk, akkor ezt hogyan érkezett el hozzánk. Ebből a történetből viszont pont azt szeretném, ha magatokkal vinnétek, hogy mindig a megoldásra és annak az érzésére koncentráljatok. Én először oda jutottam el hazaérve, hogy plusz pénzhez jutást tettem be a vágyaim közé, olyat, amire nem számítok. Mindegy volt, honnan jön, hogyan jön, s annyi legyen, amennyi fedezni fogja a büntetésem. Ennek a gondolatmenetnek a vége az volt, hogy azt vizionáltam, hogy ez a büntetés mintha meg sem történne a büdzsémben.

Később viszont egy hatalmas lépést tettem meg, amire viszont büszke vagyok, s nagyon szeretném, ha ezt igazán átgondolnád, átgondolnátok, mert valójában ez a fordulópont: arra gondoltam, hogy igazából ez egy szép nap volt. Nagyon jó, hogy ott voltak ezek az emberek, csak a dolgukat tették, legalább vigyáznak a rendre, jó, hogy ezzel még munkaszüneti nap este is foglalkoznak, rend van a városban, így van ez jól,… .

Teljesen komolyan mondom! Hálát kezdtem el érezni azok az emberek iránt, s leginkább a nap iránt. Hálát azért, mert be tudtam menni a városba, mert egy nagyon jó napot tölthettem el, jókat és hasznosakat beszélgettem, üzleti ötleteken gondolkodhattam, közben finomakat ehettem, ihattam, biztonságban hazaértem,… kis időn belül a nap számtalan pozitív aspektusát fel tudtam idézni.Úgy éreztem, hogy visszataláltam önmagamhoz: mert a belső lényem, a lelkem is pontosan erre fókuszált és újra összhangba kerültem vele. Mert ez vagyok én. És hálás voltam azért is,hogy megtaláltam az utat vissza önmagamhoz, a lelkemhez.


A történet lényegét már olvashattad, legalábbis azt, amire én úgy gondolom, hogy a lényege volt és ami miatt ezt meg szerettem volna osztani Veled, Veletek. De, hogy teljes legyen: 3 nap múlva egy nem várt esemény történt, amely fedezte (volna) a büntetést. Azért írom, hogy volna, mert már ugyan rengeteg idő eltelt, de büntetés végül - a mai napig bezárólag - nem érkezett… Jelen állás szerint tehát a plusz pénz érkezett csak meg egyedül. S még mielőtt bárki azt hihetné, hogy ez a lényeg: nem. A lényeg Te vagy. A kapcsolatod a belső lényeddel, a lelkeddel - aki viszont sosem haragszik, sosem érez igazságtalanságot, sosem dühöng, - s mindeközben mérhetetlenül Szeret Téged, segít Neked, hogy bármi, amire jó érzéssel tudsz gondolni, pontosan úgy, mint Ő, az eljöjjön az életedbe. De ez az edző, ez a rajongó, ez a támogató sosem tart Veled negatív érzelmekkel kirakott úton. Viszont mindig ott van, hogy ahogy meg tudod változtatni az érzelmeidet, csatlakozzon Hozzád újra és dobja eléd a vágyaiddal összefüggő lehetőségeket.


Remélem, ez a kis júniusi megkésett epizód segítség lehet sokaknak. Sose engedd ki a kezedből érzelmeid kontrollját – nincs semmi ugyanis, ami miatt ezt meg kéne tenned.



© 2019 by A vonzás törvénye.hu